2011. március 09., 09:522011. március 09., 09:52
Ám, álljunk csak meg egy szóra, és nézzük meg ténylegesen hová vezetett az évtizedeken át szajkózott egyenjogúság.
Térjünk vissza az alapokhoz, mint a kályhához a táncparketten, és vizsgáljuk meg, honnan is indult ez a kommunista rezsim idején talán kissé túldimenzionált ünnep. Vannak történelmi tények, amiktől nem tekinthetünk el. 1857. március 8-án az emberibb munkafeltételekért és a magasabb fizetésért mentek az utcára a New York-i textilipari munkásnők, és lényegében erre az eseményre emlékezünk minden nőnapon. És milyen érdekes, hogy a világosan megfogalmazott követelések között szó nincs az egyenjogúságról, ugyanis ismétlem, ők mindössze emberibb munkafeltételeket és magasabb bérezést követeltek. Feltevődik a kérdés: most, a 21. század hajnalán ugyanezeket követelve utcára mehetnének-e a nők?! A választ döntse el mindenki magában, nem fogok tippeket osztogatni...
Mint ahogy arra sem fogok magyarázatot adni: mitől van annyi csonka család?; mitől vállal egyre több nő egyedül gyereket?; vagy éppenséggel miért viszolyog sok nő teremtettetésének legalapvetőbb és legősibb rendeltetésétől, az anyaságtól?; illetve miért vállalnak egyre többen közel a negyvenhez, a jól megalapozott karrier után gyermeket?
De feltehetném azt a kérdést is, hogy miért alkuszik meg sok nő a sorsával, miért tűri a verbális és fizikai agresszió különféle formáit a családjában, de esetenként akár a munkahelyén is a széles lehetőségek korszakában?! Sőt rákérdezhetnék arra is: az egyenjogúság „leple alatt” miért kell a nőknek még mindig két műszakban – munkahelyen és otthon is – dolgozniuk? Szóval ezek azok a kérdések, amikre nem fogok választ adni. Nem, mert ismerem a hátteret is, és tartok attól, ha mélyebben belemennék az ok-okozati összefüggések taglalásába, még feministának bélyegeznének azok, akiknek mindez pontosan így jól van.
De ne firtassuk ezeket a kérdéseket tovább, hiszen nőnap van, és egyesek szerint nyolc napig még érvényes. Inkább köszöntsük egymást egy szál virággal, egy jó kis süteménnyel, egy pohár finom koktéllal, és eközben vitassuk meg a világ kis és nagy ügyeit. Akár a már felvetett kérdésekre is keresgélhetjük a válaszokat...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok