2009. szeptember 07., 11:442009. szeptember 07., 11:44
Így esett, hogy a szombat délelőtt esedékes, házasodás előtti egészségügyi vizsgálatot jelentő vérvétellel kapcsolatban azon az állásponton voltam, hogy amennyiben sikerül felkelnem, megcsinálom, ha meg nem, ott egye meg a fene az egészet. Leendő férjem a legkevésbé sem lovagiasan viselkedett, amikor reggel kérlelhetetlenül a szemembe nézett, és közölte: azonnal hagyjam abba a hülyéskedést, szedjem össze magam, és indulás.
A rövid procedúrán túlesve már félig kint voltunk az ajtón, amikor a párom rámutatott: egy véna jó esetben nem duzzadt és kék. Az enyém viszont olyan volt. Nosza, egy hirtelen elhatározással visszalendültem a recepciós pulthoz, és minden teketória nélkül az ott ülő hölgy orra alá dugtam a karomat, mondja már meg, szerinte ez jól néz ki? Hát nem, nem néz ki jól, de természetesen erről én tehetek, mert nem nyomtam elég jól vagy jó helyen a tűszúrás nyomát. Borogassam hideg vizes ronggyal, ha fáj.
Ebbe belenyugodva épp kifelé indultam volna, amikor az egész délelőtti koplalás eredményeképpen egy kiadós szédülési roham tette számomra is világossá: tisztességtelen dolog kinevetni azt, aki egy kórházban ájuldozik. Vizet és cukorkát kaptam, s mire az éhgyomorra elfogyasztott édességtől már az ellenőrizhetetlen vihogás vett erőt rajtam, emberem lett rosszul.
A hozzánk legközelebb lévő gyorsétterem két nappal azelőtt mehetett csődbe. A forgalmas piacon mintha mindenkinek az volt az egyetlen célja, hogy minket a pizzaevésben megakadályozzon. A legközelebbi lebujban elromlott a kávégép. Legalább félórába telt, amíg sikerült sürgető igényeinket kielégíteni, a karomon díszelgő, színeit naponta változtató – előbb lila, majd kék, zöld, most amolyan sárgás-barnás – folt azonban orvos barátom szerint még legalább egy hétig megmarad. Legalább illik a menyasszonyi ruhám színéhez – bár kérdés, hogy erről, a fenti történetet nem ismerő rokonságnak mi lesz a véleménye.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok