VEZÉRCIKK – Kicsit olyan már Titus Corlăţean román külügyminiszter, mint a viccbéli Móricka, akinek mindenről „az” jut eszébe.
2014. október 09., 19:592014. október 09., 19:59
A bukaresti diplomácia vezetőjének a jelek szerint mindenről a magyarok. Szerdán például a román holokuszt évfordulóján is úgy tematizált, hogy ne a romániai zsidók kiirtásában meglévő román felelősség, hanem a vélt vagy valós magyar antiszemitizmus kerüljön a középpontba. Corlăţean a Nyírő József erdélyi újratemetésére tett, nemzetközi botrányt kavart kísérlet megakadályozása kapcsán próbálta úgy beállítani a román kormányt, mintha az mindent megtenne az idegengyűlölet, a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen.
Tény, hogy a magyar félnek mind a holokausztban, mind a Nyírő-ügyben megvan a felelőssége. Az előbbiért viselt felelősséget ugyanakkor a jelenlegi kormány több ízben is elismerte, és gyakorlatilag folyamatosan mindent megtesz azért, hogy a több százezer izraelita vallású magyar állampolgár kiirtása ne merüljön feledésbe.
Ez még akkor is így van, ha az egyrészt szerencsétlen koncepciójú és kivitelezésű, másrészt rosszindulatúan, szándékosan félremagyarázott német megszállási emlékmű kapcsán megint csak az antiszemitizmus bélyegét sütötték rá. A Nyírő-ügyben pedig annyi diplomáciai érzékről tettek tanúbizonyságot a magyar illetékesek, mint egy anyamedve, amely éppen azzal szembesül, hogy lelkes turisták azzal szórakoznak, hogy a bocsai fülét cibálják.
A néhány jó könyvet is író, de valóban vitatható politikai szerepet vállaló író újratemetésében vállalt állami szerep olyan ziccer volt a magyarok és Magyarország lejáratásában érdekelt erőknek, amelyet nem lehetett nem kihasználni.
Viszont román részről – holokauszt-emléknap ide, kenetteljes beszédek oda – továbbra is a felelősség elkenése zajlik. A bukaresti illetékesek az észak-erdélyi és partiumi vasútállomások falán helyeztek el a zsidók „fasiszta jellegűnek” titulált Horthy-rendszer idején történt deportálására emlékeztető táblákat, azt a látszatot keltve, mintha a mai Románia területén csak a magyarok lennének felelősek a zsidó közösség haláláért.
Holott közismert tény, hogy a valóban velejéig fasiszta-soviniszta Antonescu-rezsim már a 40-es évek legelején államilag szervezett pogromok során irtotta a romániai zsidókat, folyamatosan jártak a halálvonatok, a iaşi-i pogrom, illetve a román hadsereg besszarábiai, odesszai vérengzései során pedig tízezerszám gyilkolták az izraelita polgárokat.
És ne feledjük: a szintén fasiszta légionárius mozgalom utódja, az Új Jobboldal szélsőséges tagjai ma is vígan masíroznak Romániában – a kiirtott vagy Izraelnek eladott zsidók híján a magyarok ellen uszítva.
Szóval nem ártana, ha a magyar–román feszültséget a Nagyváradra és Marosvásárhelyre tervezett magyar konzuli irodák megnyitásának akadályozásával, a trianoni diktátum évről évre ismétlődő méltatásával és a mostani szónoklataival tovább élező Titus Corlăţean és a Ponta-kormány többi tagja néha a saját udvarán is söprögetne.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!