Hirdetés

Civil kurázsi

Első megközelítésben úgy tűnhet, nem jó úton járnak azok a szlovákiai magyarok, akik megszerzik a magyar állampolgárságot és ezt nyilvánosságra is hozzák. E lépéssel ugyanis maguk kényszerítik válaszlépésre a pozsonyi hatóságokat.

Gazda Árpád

Rostás Szabolcs

Máthé Éva

2011. december 07., 08:432011. december 07., 08:43

A nyilvános megnyilatkozás után alkalmazniuk kell az állampolgársági törvényt, és meg kell fosztaniuk a szlovák állampolgárságuktól azokat, akik a  magyar állampolgárságot is felvették. Mire jó, ha valaki hivalkodik a szlovák törvények áthágásával? Van-e értelme annak, hogy valaki kihívja maga ellen a sorsot? A kérdéseket tovább lehetne sorolni, és minden bizonnyal sok érv szól amellett, hogy nem szabad ilyet tenni. Még a népi bölcsesség is azt mondja: nem kell „fejjel menni a falnak”, „a türelem rózsát terem”. Mert hát, ha valaki magyar állampolgárságra vágyik, nyugodtan megszerezheti azt a szlovák hatóságok tudta nélkül is.

De vajon van-e értelme a magyarság titkon szerzett kötelékének? Valami mégis azt súgja, meg kell becsülni Gubík Lászlót, Boldoghy Olivért és a többieket. Amit tesznek ugyanis, az nem puszta exhibicionizmus. Olyan tett, amely az egymással szemben megfogalmazott nemzetpolitikákat az emberi jogok területére tolja át. E megközelítés által pedig olyanokat is érzékennyé tesz az ügy iránt, akiknek amúgy frászuk van a nemzetpolitikáktól. Utat nyit a szlovákiai és európai bíróságokon lefolytatandó perek előtt. Megannyi olyan ügy van a közéletben, amelyet a következmények tesznek fontossá. A szlovák nacionalisták által Nyitrán megvert Malina Hedvig története mínuszos hír maradt volna, ha a rendőrség kézre keríti, és megbünteti az elkövetőket. Amikor azonban egy állam kormánya és teljes államapparátusa szállt harcba azért, hogy a magyarsága miatt bántalmazott diáklányra hárítsa a felelősséget, az már sokat mondott el a szlovákiai állapotokról.

Sajnos, kell a meghurcoltatás a bizonyítási eljáráshoz. Csak az emberi sorsok rajzolhatják ki hitelesen a valóságot. Ezek által válik nyilvánvalóvá, hogy a szlovák állam olyasmit tilt, ami egész Európában, még Romániában is banalitásnak számít. 22 évvel ezelőtt Tőkés László személyes története vezetett el a romániai diktatúra bukásához. A változáshoz – úgy látszik – Szlovákiában is emberi arcok kellenek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés