Hirdetés

Cameron kihívásai

VEZÉRCIKK – A David Cameron miniszterelnök vezette Konzervatív Párt jelentős győzelmet aratott a brit parlamenti választásokon, de az előzmények alapján kijelenthető: a neheze csak most következik mind a Downing Street 10. alatti hivatalában újabb öt évet töltő kormányfő, mind Nagy-Britannia, mind pedig az Európai Unió számára.

Balogh Levente

2015. május 10., 19:102015. május 10., 19:10

Cameron ugyanis azzal nyert választást, hogy megígérte: új alapokra helyezi hazája és az EU kapcsolatait, újra kívánja tárgyalni az uniós alapszerződést, 2017-ben pedig népszavazást ír ki a brit EU-tagságról.

A brüsszeli bürokraták brit ügyekbe való beleszólását hagyományosan rossz szemmel néző polgárok vevők voltak erre a retorikára, amelyet egyébként nem csupán elvi okok indokolnak, hanem az is, hogy megjelent a politikai porondon egy, az euroszkepticizmust és a bevándorlás korlátozását hivatalos doktrínává emelő párt, a UKIP, amelynek kapcsán úgy tűnt: a konzervatívoktól szipkázhat el szavazókat.

Ezért „keményített be” Cameron, és az eredmény őt igazolta, hiszen az eddigi koalíciós kormányzás helyett most egyedül alakíthat kormányt. A választók eddigi koalíciós partnerét, az európai ügyekben inkább Brüsszel-párti liberális demokratákat büntették, és a Munkáspárt sem bizonyult életképes alternatívának – még Skóciában sem, ahol eddig hagyományosan jól szerepelt.

A skót felföld lakói azonban úgy döntöttek: ha tavaly ugyan a többség el is vetette a függetlenséget, érdekei képviseletét immár nem a londoni establishment részét képező baloldaliakra, hanem a Skót Nemzeti Pártra bízza.

Cameronnak most a brit–EU- és a brit–skót viszonyban is ügyesen és taktikusan kell lavíroznia. Kérdéses, hogy az eddigi bírálatok ellenére valóban ki szeretné-e léptetni országát az EU-ból, hiszen annak gazdasága ezer szállal kötődik az Unióhoz, és sokat nyer az uniós tagságból. Az azonban, ha a maradás fejében sikerül rugalmasabbá tenni Brüsszel és a tagállamok viszonyrendszerét, nem csupán London számára járhat nyereséggel.

A skót kérdés rendezése sem lesz könnyű, de Cameron kijelentése, miszerint a lehető legmagasabb szintű, pénzügyi hatásköröket is magában foglaló önállóságot kívánja Skócia számára biztosítani, ígéretes. És példaértékű.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés