2011. július 18., 09:212011. július 18., 09:21
Azt hiszem, máris többen sejtik, miről beszélek: igen, igen, az EU-ról. Brüsszelről. És még mielőtt rám sütné valaki az euroszkepszis vádját, kijelentem: szó sincs ilyesmiről. Túlságosan sokat éltem Európa peremén, a legmerészebb álmaimban is távol a nyugati civilizációtól, hogysem most elkezdjem a vádaskodást. Brüsszellel még ennyire sincs bajom: a Grande Place-ra érve transzcendens hazaérkezést éltem át – de mindez legyen az én bajom, nem erről akarok szólni. Épp ellenkezőleg, arról, ahogy – a költőt idézve – állami elöljáróink ajkán folytonosan ott csörömpöl a szó: Brüsszel.
És szinte kivétel nélkül vádaskodva, felelősséget áthárítva, magyarán rákenve minden gyalázatot. Saját balfácánságukat, hozzá nem értésüket, pénzeltérítéseiket, a sok magyarázkodást, ígérgetést, hazudozást. S hogy végső soron mi közöm nekem mindehhez?! Miért fáj ez nekem?! Miért igyekszem Brüsszel fogadatlan prókátorává lenni?! Mert nem szeretem, ha idiótának néznek: igenis közöm van mindahhoz, amit mondanak. És köze van mindenkinek, mert nekünk mondják, mert a mi torkunkon nyomnak le bármit – közben Brüsszelt emlegetve –, és mert rajtunk nevetnek aztán jó nagyot, hogy na, ez is sikerült. Így lett Brüsszel, az ódon kőcsipkék és az ultramodern Atomium városa kontárok száján bűnbakká.
Ha kutató hajlamú lélekbúvár volnék, talán beleásnám magam annak kiderítésébe, hogy miért épp a belga főváros, miért nem Luxemburg, avagy Strasbourg vált mumussá. (Mellesleg Luxemburgot még könnyebb is kiejteni, sokszor meglep, ahogy olyanok, akiktől nem is várná az ember, szépen kiemelik Bruxelles franciás írásmódjában az x-et, és természetesen az ü-t sem ejtik, jó esetben valami ju-t mondanak.) De a lélek útjai kifürkészhetetlenek, különösen olyan esetben, ha a természet az agyból kifelejtett tekervényeket a lélek kacskaringós ösvényeivel pótolta. Próbálok hát belenyugodni abba, hogy egyik kedvenc városomat nap mint nap Bűnbak Bizottságként emlegetik. Próbálom nem meghallani. Csak ne érezném én is, mint majdnem mindannyian, a saját bőrünkön ezt az óriási hazugságot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!