2009. november 16., 11:022009. november 16., 11:02
Unokaöcsém mondta, hogy az egyik ismerőse ajánlotta az útvonalat, mert jó az út, kevésbé forgalmas, és nem jár annyi előznivaló kamion sem arra. Ráadásul áthaladunk Marosszentgyörgyön, ami egyrészt azért jó, mert ott lakik az egyik barátnőm, akit föltétlenül meg akarunk látogatni, másrészt meg azért, mert ott van az az autóbontó, ahol az unokaöcsémnek meg kell néznie valami alkatrészt. Miközben haladtunk, mint említettem, beszélgettünk. Unokaöcsém legfrissebb ausztriai élményeit osztotta meg velem. \"Ott nem ilyenek az utak, mint nálunk\" – fejtegette rosszallóan arra apropózva, hogy lám-lám a bucsini utat alig öt éve javították meg, máris lehetne húzni rá az újabb aszfaltréteget, annyira tönkrement. \"Aztán, mit tudsz az új autópályáról, ami a mi vidékünkön is átmegy állítólag?\" – szögezte nekem a kérdést kifejtve, hogy bezzeg Ausztriában egy ekkora utat félóra alatt meg lehet tenni autópályán. \"Majd lesz nekünk is\" – biztatgattam, közben már le is tértünk a fürdőváros felé, és bár kételyeim voltak az út minőségét illetően, örömmel nyugtáztam: Maros megyében több pénz jut a megyei utakra, mint nálunk, mert valóban jó minőségű úton haladhattunk. Kissé izgultunk viszont, hogy vajon jó irányba haladunk-e, mert alig akadt irányjelző tábla, ami mutatta volna az utat Vásárhely felé. \"Bezzeg Ausztriában minden útelágazás előtt már kilométerekkel jelzik, hogy milyen irányba, hol kell letérni\" – jegyezte meg az unokaöcsém az egyik letérőnél, ahol nem egészen egyértelműen mutatott egy nyíl Ernye felé, de Marosvásárhelyt nem jelölte. Így hát haladtunk egyenesen előre, majd egy kis kitérővel és főképp nem Marosszentgyörgy felől megérkeztünk Vásárhelyre. Mérgelődtünk. \"Mi lett volna, ha az a nyíl egyértelműen mutat a megfelelő irányba, és mi lett volna, ha írja a táblán Vásárhelyt is, úgy mint Ausztriában?!\" – így az unokaöcsém. Erre már csak annyit mondhattam: \"Mert ez itt még mindig Románia
...\"
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok