Hirdetés

Befolyások

Mi a közös a Borbély László nevéhez fűződő korrupciógyanús botrány és az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének elutasítása között? A válasz egyszerű: az érintettek – kimondva vagy kimondatlanul – egyértelműen azt sugallják a közvéleménynek, hogy a romániai vádhatóság, szélesebb értelemben pedig az igazságszolgáltatás egyáltalán nem pártatlan, ha közszereplők, politikai alakulatok fölött kell pálcát törni.

Rostás Szabolcs

2011. július 18., 09:222011. július 18., 09:22

Hogy Romániában egy bűnvádi eljárás beindítása, egy vádemelés, egy bírósági ítélet kimenetele alapvetően nem Justitia mérlegelésétől, a bizonyítékok meglététől, hanem az éppen fungáló politikai hatalom érdekeitől, az igazságügyi rendszerre gyakorolt befolyásától függ. A Tőkés László pártalapítási szándékában ellenérdekelt erdélyi magyar politikai körök és sajtójuk jó ideje arról pusmog, hogy az EMNP sikeres bejegyzését – hasonlóképpen az MPP beiktatásához – a Traian Băsescu és Orbán Viktor alkotta „érdekszövetség” egyengeti a háttérben, merthogy – hangoztatják meggyőződéssel – mindkettejüknek érdeke háttérbe szorítani az RMDSZ-t. Erre fel az történik, hogy az állítólag Băsescu által „kézivezérelt” igazságszolgáltatás elmeszeli az új magyar párt létrehozását, a korrupcióellenes ügyészség vezetője pedig arra panaszkodik, hogy az ellenzéki pártok és az RMDSZ részéről nyomásgyakorlást tapasztal a Borbély-ügyben.

Nem mellékes eközben, hogy amikor már belső ügyeiről van szó, az RMDSZ – lásd Lakatos Péter nyilatkozatát – ugyancsak az államfő kezét láttatja abban, hogy felmerült a korrupció gyanúja a szövetség második embere, a folyamatosan a balliberális ellenzék felé kacsingató Borbély László esetében. Ezekben a történetekben az is közös még, hogy valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, érkezett-e politikai nyomás a bukaresti igazságszolgáltatási fórumokhoz az EMNP bejegyeztetése ügyében, illetve lendített-e valaki „fentről” a környezetvédelmi miniszter dossziéján. Ma még azt sem tudni, pontosan mi lesz a végkimenetele a néppárt beiktatásának és az RMDSZ tárcavezetője ügyének, azzal az illúzióval viszont minden polgárnak le kell számolnia, hogy a politikának ne lenne befolyása az igazságszolgáltatás menetére. Hiszen erre maguk a politikusok szolgáltatnak a legkijózanítóbb válaszokkal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés