2009. július 30., 10:372009. július 30., 10:37
De én sosem haragudtam a kutyára ezért. Hiszen nem gonoszságból tette – hogyan is tehette volna? Nyoma sincs benne a rosszindulatnak, én meg jobban tettem volna, ha békén hagyom a „zsákmányával”, hiszen nem formálhatok rá jogot.
Néhány hete az egyik rokonom – középkorú hölgy, maga is gazdi – gyanútlanul sétálgatott kertvárosi házának környékén, amikor egy kóbornak látszó eb hirtelen utána fordult, és hatalmasat harapott a lábikrájába. Egy szekeres ember mellett őgyelgett a kutya több társával együtt. A férfi oda se nézett, egyszerűen továbbhajtott, a falka meg utána.
Nosza, orvos, sebkötözés, antibiotikumos kezelés, veszettség meg miegymás ellen, hetekig rendszeresen. Az események helyszíne egyébként sétálva öt percre van attól az útkereszteződéstől, ahol a népi megfigyelés szerint éjnek évadján személyautókból szoktak valakik elhagyott, falvakból behozott kutyákat szabadon ereszteni, hogy aztán hadd törjék a fejüket a váradi kutyamenhely vezetői, mitől is szaporodnak itthon az utcai ebek a folyamatos ivartalanítási akciók ellenére.
A mi kutyánkat édesapám hétvégenként kora reggel sétáltatja a parkban, olyankor, amikor még kevesen járnak az utcán, gyerekek pedig még nincsenek a játszótereken. Pedig a drága a betörőt is inkább körbenyalná, minthogy megharapja. Séta közben szabadon engednem azonban nem szabad. Sőt bármelyik rendőr megszólhatna azért is, mert a tizenöt kilós kutyámra sosem adtam szájkosarat.
Pedig bármikor felelősséget vállalnék érte, hiszen mi neveltük, három éve él velünk, és tudjuk, hogy kiegyensúlyozott, okos állat, nem jelent veszélyt senkire. De ha bántana valakit, tudnám, hogy az én hibám. Az utcai kutyákért persze senki nem felel, még a szekeres ember sem, aki mellé odaszegődött? De igen: ő is, én is és minden ember, akinek a felmenői valaha megszelídítették a farkast, etették, és elhitették vele, hogy ő a legjobb barátjuk. Most meg kidobálják őket az autókból, aztán csóválják a fejüket, ha bántanak valakit.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok