Hirdetés

Az MPP végjátéka

„A választás szabadsága” jelszótól „a nem az RMDSZ-re adott szavazatok román pártok jelöltjeit juttatják mandátumhoz”-ig – így foglalható össze a Magyar Polgári Párt alfája és omegája, a kezdet és a vég.

Balogh Levente

2012. december 04., 09:322012. december 04., 09:32

Merthogy a párt idei lépései – most sem indul el a parlamenti választásokon, sőt az egykori elnök az RMDSZ retorikáját használva arról beszél, hogy a másik rivális pártnak, az EMNP-nek nincs esélye a parlamentbe jutni, ezért a rá adott voksok elveszettnek minősülnek – nyomán egyre valószínűbb, hogy a jobb sorsra érdemes projekt hamarosan véget ér, és az MPP legfeljebb regionális erőként vegetál tovább – már ha egyáltalán megmarad.

Mert igaz ugyan, hogy Szász Jenő már nem a párt elnöke, de azért eléggé egyértelműnek tűnik, hogy továbbra is befolyással bír az alakulatban. Pedig már az önkormányzati választásokat követően világossá vált, hogy két, önmagát jobboldali-konzervatívnak mondó autonomista pártot nem tud fenntartani a romániai magyarság. A támogatottságából a budapesti kormány rokonszenvét is élvező EMNP javára is veszítő MPP azonban a néppárttal való együttműködés akadályának tekintett Szász lemondása után is a Szász Jenő-i szellemiségben működik tovább, sőt most az RMDSZ melletti kiállásra buzdít.

És ez lehet az a pont, amely az MPP végjátékának utolsó fázisát jelezheti. Tény, hogy az MPP azáltal, hogy nem indul a választásokon, sokkal inkább kedvez az EMNP-nek, amellyel szavazótábora nagyjából azonos, mint az RMDSZ-nek. Az, hogy most az azonos célokat megfogalmazó alakulat helyett mégis épp azon erő támogatására buzdít, amellyel szemben az MPP-t létrehozták, a megmaradt szimpatizánsokat is elfordíthatja a polgári párttól.

Hiszen nem azért támogatták eddig az RMDSZ-szel szemben álló, önmagát elsősorban a szövetséggel szemben meghatározó alakulatot, hogy most mégis a tulipánra szavazzanak. Hogy az MPP volt és jelenlegi vezetőinek pálfordulása mögött mi áll, nem tudjuk – előfordulhat, hogy Szászt és az MPP vezetését háttéralkuk során, bizonyos ellenszolgáltatások ígéretével sikerült „pacifikálni”. Az RMDSZ-szel nem szimpatizáló polgárok „megtérítése” azonban valószínűleg nem működik ilyen könnyen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés