Hirdetés

Az igazi tét

A történetkutatás tisztázatlannak vélt kérdéseit igyekszik meglovagolni az a törekvés, amely révén székelyföldi magyar, illetve erdélyi román politikusok arra buzdítják a székelyföldi magyarokat: az ősszel esedékes népszámláláson – amelynek főpróbája ezekben a napokban zajlik – vallják magukat székelynek és ne magyarnak.

Benkő Levente

Benkő Levente

2011. május 11., 10:092011. május 11., 10:09

Előbbiek okfejtéséből meglehetősen nyilvánvaló lokálpatriotizmus sejlik fel, utóbbiak szándékából napnál világosabb megosztási kísérlet. Akik arra ösztönzik a székelyföldi magyarokat, hogy vallják magukat székelynek, azt a történelmi múltat kívánnák az emberek tudatában erősíteni, hogy az egykoron székely nemzetként meghatározott és sajátos jogrend szerint önmagát megszervező közösség tényszerűen, hála Istennek, valóban ma is ugyanúgy létezik, és – a szándékban ott bujkál, hogy – talán élvezhetné ennek jogrendi előnyeit is.

Talány, hogy ilyen megközelítésből hány székelyföldi magyart lehet majd rávenni arra, hogy székely nemzetiségűnek vallja magát, s még nagyobb talány, hogy az erre hajlók mit jelölnek majd meg anyanyelvként – ha a kérdőívben utóbbira adott lehetséges válaszként a székely nyelv valóban ott marad. Az viszont tény, hogy a nemes székely nemzet valamikori megnevezése, mint történelmi fogalom, mára csak a történelemkönyvek és krónikák lapjain létezik azon egyszerű oknál fogva, hogy a székelységet a reformkor már beemelte az egységes magyar politikai nemzetbe, s ezt a tényt az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc minden tekintetben végérvényesen tisztázta.

Mi, székelyek különben is évezredes léptékkel mérve magyar nyelvet beszélünk, s mindez így jó, még akkor is, ha a székely tudat mára regionális sajátosságként él és működik tovább. Az ilyen regionális sajátosságok meglovagolásával, mondjuk, a Trianon előtti Magyarországon el lehetett (volna) játszadozni, a nemzetállami törekvéseit soha fel nem adó Romániában viszont nem. Mert akkor annak a román politikának a malmára hajtjuk a vizet, amely hasonló törekvéssel a két világháború között, de Ceauşescu alatt is megpróbálkozott, s amelynek lényege jelenlétünk statisztikai úton is történő súlytalanítása, s például nyelv-, helységnévtábla-, anyanyelvű óvoda- és iskolahasználatunkra való hivatkozási alapunk megkérdőjelezése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés