2011. augusztus 18., 09:122011. augusztus 18., 09:12
A lángossütő csodálkozik: Nyóóócat???, kérdezi. Nyolcat, válaszoljuk mi. Fokhagymával, sajttal és tejföllel – tesszük hozzá bátran, felszegett fejjel. A lángossütő farkasszemet néz velünk: annyi nincs, mondja, majd többé ügyet sem vet ránk. Valahogy aztán mégis sikerült eligazítást kérnünk tőle a következő lángossütőhöz, majd átverekednünk magunkat a szintén habokból előbukkanó, többszázas tömegen, akik hozzánk hasonlóan élvezni szeretnék a szovátai vendéglátás kora esti örömeit. A következő lángossütő szintén nagyon csodálkozik szokatlan kérésünkön, akárcsak a bolt előtt álló kígyózó sor tagjain, akik valamilyen oknál fogva lángost kérnek a Lángos táblát viselő bódé előtt. Zárás előtt már nem készül lángos, négy darabot tud előállítani a bolt, ha érdekel valakit. Vélhetően korán fekszik, és tömegiszonyos is kicsit a lángossütő, ha szovátai.
A parajdi parkolóőr viszont – a jelek szerint – soha nem alszik. A sóbánya környékén mindenfele kerékbilincses autókat látni, az út szélén errefele tilos a megállás. Hely az lenne bőven, de hiába: a (valószínűleg fizetős) parkolót kell igénybe venni. A bánya fele induló buszok megállójának közelében egy parkolót sikerül beazonosítani, ott is rekedünk úgy félórára a befele vezető úton kialakult dugóban, a hátsó ülésen nyűgös, türelmetlen gyerekkel. Több kiabáló, integető parkolóőr vigyáz ránk: tessék máshol helyet keresni. A bucsini eltérőnél találunk, járda nincs mindenhol, suhannak mellettünk a kamionok, ahogy a sok turista között kutyagolunk visszafele. Kicsi a parkoló, ha parajdi, az autók meg néha olyan nagyok.
Végül hullafáradtan érünk le a bányába: persze előbb jól megverekszünk a húszlejes jegyért, és fél lábon állunk az agyonzsúfolt, világítás és légkondicionáló nélküli fullasztó buszban. Visszafele nem kevésbé küzdelmes az út, sokszor úgy tűnik, közeli a tömegek lázadása. Kicsit katasztrófaturizmus, de a mienk, mondja valaki, ezen jót nevetünk.
Szinte várjuk már, hogy visszaérjünk a teljesen felszereltként meghirdetett szovátai panziónkba, ahol nincsenek meg ugyan az alapvető ellátáshoz szükséges eszközök, de legalább lustán, nagy szüneteket tartva dolgozik a közelben az útfeltörő munkáscsoport.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.