Hirdetés

Aurescu támad

VEZÉRCIKK – A legjobb védekezés a támadás elvét alkalmazta Bogdan Aurescu román külügyminiszter, amikor budapesti látogatását azzal alapozta meg, hogy mélységes aggodalmát fejezte ki a magyarországi román közösség – szerinte veszélyben lévő – kulturális identitása miatt.

Balogh Levente

2015. május 07., 20:122015. május 07., 20:12

Hiszen Aurescu nagyon jól tudja: magyar–román viszonylatban a magyar fél mindig előhozza az elcsatolt területeken élő magyar közösség valóban problémás helyzetét – ezért aztán úgy próbálta meg leszerelni a magyar panaszokat, hogy előbb inkább ő aggodalmaskodott egy sort a Magyarországon élő románokért.

Hogy ez mennyire aránytalan, az számunkra evidens, hiszen egy közel 1,3 milliós romániai magyar közösség áll szemben a mintegy húszezres magyarországi románsággal.

És míg Romániában a magyaroknak most éppen azzal kell szembesülniük, hogy a román hatóságok egyre intenzívebben üldözik az anyanyelvhasználat jogát, a magyar nemzeti jelképeket a magyarok által őshonos közösségként lakott területeken, sőt az ingatlanrestitúció megtorpedózására irányuló szándéknak is látni a jeleit, addig Magyarországon kulturális autonómiát élveznek a románok, akik a kisebbségi oktatás és kultúra ügyeibe beleszólással rendelkező kisebbségi önkormányzatokat választhatnak az általuk lakott településeken.

Amelyek jóval több konkrét intézkedést hozhatnak, mint a Bukarest által korábban román mintára követelt, alanyi jogon járó parlamenti képviselő, akinek a kirakatszerepen és a mindenkori kormány támogatásának imperativusán kívül semmilyen jelentősége nincs.

Románia viszont – mint azt Aurescu ismét kijelentette – nem akar autonómiáról hallani a területén élő magyarok esetében. Sőt példaértékűnek tekinti az itteni magyarok helyzetét, amit a nemzetközi fórumokon is előszeretettel hangoztat – ráadásul sikeresen, hiszen az EU és az Európa tanács illetékesei sem győzik dicsérni a román „kisebbségvédelmi” modellt. A magyar álláspontot viszont jóformán meg sem hallgatják, legyen szó bármilyen, a határon túli magyar közösséget érintő ügyről.

Itt van például Markó Attila esete, aki ellen Románia európai elfogatóparancsot adott ki. A volt képviselő ügyében Aurescu az európai szabályozás tiszteletben tartását – vagyis Markó kiadatását – kérte. A restitúciós visszaélésekben való érintettséggel megvádolt Markó ugyanis korábban úgy nyilatkozott: nem hajlandó a szerinte nem korrektül eljáró román igazságszolgáltatás kezére adni magát, a magyar kormány pedig jelezte: magyar ügynek tekinti a megvédését. Az EU-tagállamoknak ugyanakkor kötelességük kiadni egy másik EU-tagállam által körözött polgárt.

Az ügy kapcsán vannak, akik máris diplomáciai bonyodalmaktól tartanak. Mert hiába éri számos bírálat az ügyészséget a román politikusok részéről is, nehezen hihető, hogy a román hatóságok meghátrálnának egy Budapest–Bukarest konfliktus elől. Minden bizonnyal úgy gondolják: ha Markót nem is vonhatják felelősségre, egy ilyen botránynak annyi haszna mégiscsak lenne, hogy még tovább rontaná Magyarország nemzetközi megítélését.

Igaz ugyan, hogy a romániai kormánypártok is megpróbálják megnyirbálni a korrupcióellenes ügyészség hatásköreit, de nem érdemes arra számítani, hogy majd Budapest szövetségesévé válnak a DNA túlkapásainak kipellengérezésében. A román gondolkodást ismerve ugyanis még a DNA legádázabb bírálói is a romániai igazságszolgáltatás legnagyobb méltatóivá avanzsálnak, ha a magyarok próbálják meg rossz színben feltüntetni azt a brüsszeli vagy washingtoni fórumok előtt.

Főleg úgy, hogy miközben Bukarest – még ha nem is őszintén – mindig azt mondja, amit Brüsszel hallani szeretne, Magyarország megítélése már amúgy is elég rossz, a bevándorlással és a halálbüntetéssel kapcsolatos újabb viták pedig aligha segítik elő, hogy empatikusan viszonyuljanak a Markó – és általában a határon túli magyarok – jogai iránti magyar érzékenységhez, legyen az bármenynyire is őszinte. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés