Hirdetés

Aszfalttáltosok

Lázas keresgélés, számos komoly, illetve kevésbé komoly kutatás folyik pár éve a magyarság őstörténetét illetően.

Babos Krisztina

2011. június 30., 10:112011. június 30., 10:11

 Ami érthető is egy olyan korszak után, melyben meghamisították a múltat, szisztematikusan rombolták az értékeket, különös tekintettel a közösségeket összetartó, elsősorban a nemzetnek tartást adó szellemi kincsekre. Nekünk itt, Romániában egyáltalán nem tanították a múlt rendszer idején a magyarság (valós) történelmét, azonban Magyarországon is kimaradt a Kádár-érában a tananyagból igen sok, meghatározó esemény. Rosszabbik esetben nemcsak kimaradtak dolgok, hanem a hatalmat kedvező fényben feltüntető módon, a tényeket eltorzítva tálalták a történelem egyes korszakait. Sok neves kutató állítja továbbá azt, hogy nemzeti történelmünk meghamisítása jóval korábban kezdődött, a tizenkilencedik században, ellenségeinknek az lévén az érdeke, hogy megsemmisítsék a folyamatosan szabadságharcokhoz, lázadásokhoz vezető erős magyar identitástudatot, ami a múlt ismeretében gyökerezett.

Megdőlni látszik a finnugor származáselmélet, valamint az a tétel is, hogy a magyarok – egy primitív, barbár nép – ellenségektől üldözve menekültek be a Kárpát-medencébe, ahol rabló hadjáratokkal zaklatták Európát. A primitív, barbár jelző már csak azért sem látszik megállni a helyét, mivel írásos dokumentumok alapján a magyarság 80 százaléka ismerte a rovásírást bő ezer évvel ezelőtt (amikor Európában az írástudók aránya körülbelül egy volt az ezerhez), másrészt pedig a hadjáratok sikeressége valószínűleg nem a brutalitásnak volt köszönhető, hanem az ellenfélénél fejlettebb haditechnikának. Érthető tehát a hiányérzet, mely a múlt megismerésére sarkall. Sokszor azonban elkeseredem, sőt felháborodom egyes irományokon, illetve az önjelölt aszfalttáltosok előadásain.

Az ügy szempontjából igen károsnak tartom ugyanis azt, ha túllőnek a célon, például amikor az egyiptomi hieroglifákból vélnek kiolvasni magyar kifejezéseket, vagy amikor azt bizonygatják, hogy Noétól Jézus Krisztusig a világtörténelem minden neves személyisége magyar származású volt. Kizárni ugyan nem lehet ezt sem, azonban nem ártana csínján bánni az ilyen tanok terjesztésével, hiszen egy eszmét úgy lehet a leginkább lejáratni, ha nevetségessé teszik azt. Párhuzamként felhozhatnám például, hogy semmi sem ártott annyit a természetvédelem ügyének, amint amikor unatkozó amerikai háziasszonyok az utcán tüntettek az ecetmuslicákon végzett, általuk állatkínzásnak minősített genetikai kísérletek betiltása érdekében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés