Nem akármilyen cicaharcot váltott ki, hogy a januári melegben úgy nyílnak Erdély-szerte, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen is a Jobbik-irodák, mint jobb helyeken a hóvirág.
2014. január 16., 21:582014. január 16., 21:58
A hír elsősorban a kincses városban váltott ki heves reakciókat az egyik kórosan magyarellenes portál, majd a semmivel sem magyarbarátabb, soviniszta, fasisztoid Új Jobboldal nevű szervezet részéről. A portál egyik, vitán felül erőteljes képzelőerővel megáldott publicistája úgy vélekedett, hogy a Jobbikot a magyar titkosszolgálatok, valamint személyesen Orbán Viktor küldte Kolozsvárra, hogy etnikai feszültségeket gerjesszen, és ezzel megtorpedózza az Európa Ifjúsági Fővárosa projektet, valamint az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését. Ezt követően az Új Jobboldal sem adhatta alább, és szintén a kulturális főváros projektet, valamint az abból származó bevételeket kezdte el félteni.
Meg kell hagyni, a román szélsőségeseknek jó humora van, egy Monty Pythonba oltott Showder Klubot idéznek, úgyhogy komoly karriert futhatnának be stand up humoristaként. Az Új Jobboldal közleménye emellett határozottan azt a szituációt idézi, amikor egy, az utcasarkon szolgálatot teljesítő kéjművésznő azért pocskondiázza az ipart a vele szemben levő sarkon, hozzá hasonlóan hosszú évek óta űző kolléganőjét, mert az nem tud pecsétes orvosi igazolást felmutatni arról, hogy még szűz.
Attól függetlenül, hogy a Jobbik valóban kiválóan alkalmas az erdélyi magyar és román közösség közötti feszültség fokozására, amire nagyjából annyi szükség van rá, mint villanypásztornak a pásztorbotra, azért azt sem árt megjegyezni, hogy Kolozsvárott külső segítség nélkül, önerőből is képes felütni a fejét az etnikai viszály. Például saját kezdeményezés alapján, senki által sem kényszerítve az önkormányzat pótolt egy, a magyarokat sértő feliratot az árulás és fosztogatás miatt kivégzett szerb zsoldost, Baba Novakot ábrázoló szobron, miután azt jóérzésű polgárok eltávolították. Ilyen feliratok kihelyezése pedig – mint azt már korábban megjegyeztük – nem feltétlenül európai és kulturált gesztus.
Minden esetre egy haszna mégis lehet a Jobbik kolozsvári megjelenésének. Ha leköti az Új Jobboldalt, valamint a hozzá hasonló mélynemzeti csipet-csapatokat, akkor talán nem lesz nagy baj. Amíg egymással bíbelődnek, addig remélhetőleg nem foglalkoznak komoly dolgokkal. Amíg mély egyetértésben gyűlölik egymást, addig hátha kevesebb energiájuk lesz másokat gyűlölni.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!