2012. május 03., 09:292012. május 03., 09:29
Az ilyenek legtöbbször nem voltak közveszélyesek, csak mentek, mondták-mondták a magukét, annak az – egyetlen – embernek, akiben föltétel nélkül megbíztak: saját maguknak. Most, aki mentében elég hangosan – látszólag – egyedül beszél, az legalábbis fontos középvezető. Akinek nincs ideje egy-egy beszélgetéshez nekiülni, hanem csak úgy, mentében. És természetesen nem egyedül beszél, mivel a fülében ott a kis ügyes mütyür, ami a szóbeli kapcsolatot létrehozza az ember-, bocsánat: üzlettársakkal.
S mivel minden valamirevaló egyénnek két füle van, ami nem a sztereohallást szolgálja, hanem a két legfontosabb mobilszolgáltatóval a kapcsolatot, így egyszerre kettővel is lehet beszélni, ha véletlenül épp egy időben hívja két ügyfél a fontos embert. Csak némi kis gyakorlat kell hozzá, nem nagy ügy! Bár én, a magam elaggott eszével gondoltam arra, mi történik, ha az illető agytekervényeinek labirintusában a két információ utat téveszt és összekeveredik?!
Szerencsére azért még nem vagyok olyan gyagya, hogy túl sokat töprengtem volna ezen: gyorsan átirányítottam a kérdés megoldásának a lehetőségét az illetékes neurológusokhoz vagy informatikusokhoz, és lezártam. Nem úgy, mint azt a problémát, hogy vajon a fülüket vagy a fejük más tartozékait az alfelükkel különböző drótokkal összekötő fiatalok érzékszerveinek élessége nem sérül-e ezzel a high-tech zombisitással?! Kérdezgettem ugyan az érintettektől, de érdembeni választ egyetlen leánykától kaptam, aki őszintén bevallotta, hogy ő már tizenéves korában alig hallja már a padtársa súgását is.
Nem értem továbbá, hogy miért kell két-három hetes gyakorisággal „ultrafotózni” az anyai pocakban úszkáló-fejlődő embriót? Hogy szokja az agresszív külvilágot?! Ha világra jön, úgysem ússza meg! De mondom, hogy én már menthetetlenül öreg vagyok. Hallásom sem a régi, de még nem gondoltam arra, hogy a gyengült látást korrigáló szemüveghez hasonlóan dizájnolt fülbe tölcsérrel járkáljak.
Talán mert fiatalkoromban nem szoktam hozzá, hogy dugóval zárjam el a hallásom, talán azért, nehogy valami szuperfontos embernek nézzenek, aki egyszerre ki tudja ki mindenkivel értekezik, miközben – látszólag – békésen araszol az utcán.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.