JEGYZET – Valami nagyon furcsa szokás harapódzott el a hírtévék környékén, nemtől, kortól, országhatároktól függetlenül.
2015. május 19., 20:122015. május 19., 20:12
Vagy a hiányos beszédkultúra az oka, vagy pedig az időt kitöltő semmitmondáshalmaz. Évekkel ezelőtt kezdtem el figyelni, amikor a stúdióban ülő bemondó összefoglalta a napi bombahírt, utána bejelentette, hogy kapcsolják a helyszínen lévő kollégát, aki majd mindent elmond részletesen.
Be is jelentkezett Egyiptomból az említett kolléga, azzal kezdte, hogy szóról szóra idézte a stúdióban mondottakat, majd pedig elköszönt. Adáshibát gyanítottam, de hiába vártam a folytatást, ennyi volt a világ másik végéről a bejelentkezés. Agyaltam egy kicsit a mondvacsinált ürüggyel a piramisokhoz küldött fiatal riporter „jutalomüdültetéséről\", és emberek vagyunk alapon napirendre is tértem volna, ha néhány nap múlva nem történik hasonló: más nyelvű adón, valamilyen hazai baleset-tudósításnál idézte a helyszínen lévő a stúdióban ülő kolléga szavait.
Ettől kezdve figyelem és röviden annyit mondhatok, hogy egyre jobban dühít. Olyan az egész, mint egy bűnszövetkezet, melynek a tagjai eleve megállapodnak, hogy történjék bármi, igazolják egymás alibijét. Az adásba kapcsolt riporterek mondhatni kivétel nélkül azzal kezdik, hogy így igaz, valóban, úgy van – vagyis nemcsak alibit igazolnak, de azt is szorgalmasan bizonygatják, hogy a kolléga nem hazudik: ha bejelenti az időjárás-jelentést, akkor potyoghatnak vénasszonyok is az égből, a meteorológus elmeséli, milyen frontok kavarognak és ennek ellenére milyen nyugodt, csendes időre számíthatunk.
S mintha ez az alibizés nem volna elég, van a folyamatos ismételgetésnek még egy furcsa vetülete, nem mindenki ragaszkodik ugyanis az igazoló töltelékszavakhoz, van, aki egyenesen idézi a kollégát: ahogy te is mondtad – ez a felvezetés. Úgy citálják a legsemmitmondóbb bejelentéseket, mintha az ókortól napjainkig a filozófia legnagyobbjainak egy-egy gyöngyszemét szeretnék belopni a nézők-hallgatók tudatába.
Azt nem értem, hogy általában költségvetési gondokkal küszködő hírtévék (hisz erre fogják a rengeteg gagyi reklámot), miért nem figyelnek arra, hogy munkatársaik ne ugyanannak a szövegnek a szajkózásával töltsék ki a műsoridőt, mert ez egyenlő a láblógatással, a nézettségi mutatók zuhanásáról már nem is szólva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!