2012. június 06., 11:302012. június 06., 11:30
Úgy teszünk, mintha... Pedig az utóbbi években valami megváltozott, valamit nem vettem észre, eltáthattam a számat, máshová néztem, nem tudom: az addig magánéletnek hitt eseménysor, vagy legalábbis annak java része – kiköltözött az utcára. Még a sarokig sem kell elmennem, máris jön velem szembe egy gondolataiba mélyedő alak, aki szinte észre sem veszi, milyen önfeledten tömi magába a zacskóból előhúzott perecdarabokat. Mögötte másik kettő, szenvedélyesen vitatkoznának, ha nem volna mindkettőjük szája tele valamiféle rágnivalóval. Arcukon látszik az indulat, de előbb meg kell csócsálni a sós vagy édes kekszet, utána meghúzni a félliteres pillepalackot és folytatódhat a vita. A másik oldalon vidám ificsapat, mindeniknél fagylaltos pohár, ki műanyag kanálkával eszeget, ki csak úgy „szőr mentén” nyalogatja a hideg édességet, ami csepeg össze-vissza, a fiatalok meg nagyokat nevetnek, amikor a másik felsőjén éktelenkedni kezd a fagyifolt. Miközben a másikon nevetnek, ők is leeszik magukat, sebaj, majd anyu otthon kimossa. A sarkon félrehúzódva öltönyös fiatalember, aki épp azzal kínlódik, hogyan oldja meg a mindössze két kezére eső három fognivalót, de úgy látszik, van már gyakorlata, mert amíg a telefont a füle és a felhúzott válla közé illeszti, aktatáskáját hóna alá kapja, a másik kezében lévő jókora pizzaszeletet pedig ügyesen ketté hajtja, hogy beszéd közben is könnyen ehessen. Nagy a kísértés, hogy mintha csak bámészkodnék, ácsorogjak a közelében addig, amíg a nyílt utcán elköltött ebéd után előhúzza az üdítőt vagy ásványvizet, hadd lám, hogy oldja ezt is meg. De aztán inkább továbbmegyek, hátha még ennél is érdekesebb helyzeteket sikerül meglátnom. Nem árt ugyanis tanulmányoznom ezeket az utcán evő-ivókat, mert ki tudja, mikor fog énrám is törni a farkaséhség, hogy abban a percben táplálkozni kényszerüljek, vagy mikor leszek én is olyan fontos ember, akinek annyi ideje sincs a folyton csengő és csengetett telefonoktól, hogy otthon, asztalhoz ülve költse el mindennapi eledelét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok