Hirdetés

Áfa, számítás

VEZÉRCIKK – Merész „vállalkozásba” fogott a kormány, amikor az előzetes bejelentésekkel némileg összhangban, mégis váratlanul úgy döntött, már júniustól 9 százalékra csökkenti az élelmiszerek és az alkoholmentes italok általános forgalmi adóját. 

Rostás Szabolcs

2015. április 07., 20:122015. április 07., 20:12

Az intézkedés régóta szerepel a Ponta-kabinet tervei között, sőt csak afölött lehet csodálkozni, miért nem merte bevállalni mindezt a miniszterelnök szociáldemokrata pártja már a tavaly novemberi államfőválasztás előtt. Valószínűleg úgy gondolta, hogy Ponta választási sikeréhez elegendő lesz a társadalombiztosítási hozzájárulás októbertől hatályos ötszázalékos lefaragása, a költségvetési bevételek szempontjából nagyobb tételt jelentő áfacsökkentés még várhat.

Tény, hogy a fogyasztók számára kifejezetten kedvezően hat a döntés, és mivel élelmiszerekről beszélünk, a csökkentés a teljes lakosságra kifejti hatását. Különösen érvényes ez a romániai társadalom esetében, amely jövedelme legnagyobb hányadát költi élelmiszerre az EU-ban.

Kérdéses azonban, pontosan milyen mértékű árcsökkenéshez vezet az áfa 15 százalékos lefaragása a végfogyasztó számára. E téren releváns kiindulópont a kenyér áfájának 2013 őszén végrehajtott, hasonló arányú csökkentése.

Ennek nyomán a sütőipari termékek a várakozásokkal ellentétben nem az indokolt 12, hanem csak hat–nyolc százalékkal lettek olcsóbbak, így ennél nagyobb árleszállítás egyelőre az élelmiszereknél sem várható. Viszont ez is valami.

Újabb kérdés azonban, honnan kompenzálja ezt a bevételkiesést a kormány, azaz milyen terhek formájában kell majd hozzájárulniuk ennek az intézkedésnek a gyakorlatba ültetéséhez az adófizetőknek. E téren várhatóan az elfogadásra váró új adótörvénykönyvben szereplő adóemelések szolgálnak majd kellemetlen meglepetésekkel.

Az elbukott államfőválasztás és a korrupciós botrányok miatt Ponta és a PSD számára politikai mentőövet jelent az áfacsökkentés most, amikor a Johannis győzelmével mesterségesen felduzzadt liberálisok mögé szorultak. Ami azt is jelenti, hogy a miniszterelnök hosszú távra tervez, és nem kíván feltartott kezekkel nekivágni a 2016-os helyhatósági és parlamenti választáson a jobboldali ellenzékkel vívandó küzdelemnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés