2009. november 10., 10:352009. november 10., 10:35
Mert hát ki ne vágyna arra az erdélyi magyarság soraiból, hogy a nemzeti identitása ne rontsa az életesélyeit, hogy a szülőföldjén maradva váljék a magyar állam polgárává, hogy ne Bukarestet, hanem Budapestet tekinthesse a fővárosának.
A szíve mélyén majd mindenki vágyik rá, de saját vágyait is elfojtja, megpróbálja a realitásokhoz igazítani. Amikor az erdélyi magyar politikusok az autonómiát hangoztatják, eleve kompromisszumos megoldást javasolnak, és ma még ez a kompromisszum is távolinak, elérhetetlennek tűnik.
Sokan fásultak már bele, sokan legyintenek: „á, nem lesz abból semmi!” És vissza is kérdeznek: „el tudod képzelni, hogy Traian Băsescu, Mircea Geoană vagy Crin Antonescu egyszer csak belátja, mégiscsak autonóm státust kellene biztosítani a Székelyföldnek?” Nos, az ilyen évfordulók adnak alkalmat arra, hogy – legalább gondolatban – felül tudjunk emelkedni kishitűségünkön.
Nem kell hozzá egyéb, csak visszaidézni mondjuk az 1988-as évet. Arra gondolni: hihetőnek tűnt volna-e akkor a két Németország egyesülésének a megjövendölése? Volt-e okuk a kelet- és nyugatnémeteknek arra, hogy reménykedjenek? Aligha. Az akkori idők még a mainál is reménytelenebbeknek tűnhettek. Generációk nőttek fel a szétszakítottság tudatában, mindkét oldalon sokan tartották már természetesnek, hogy két Németország szerepel a térképen. A berlini fal leomlása, a német újraegyesítés arról is szól, hogy a nyugat-német politikai osztály tudta, mi a dolga, és élni tudott a lehetőséggel.
Ezt kell megtanulnunk a németektől. Mert amiként a múltban, úgy a jövőben sem méri egyformára lépteit a történelem. Akár már holnap is előfordulhat, hogy ismét nagyot lép. E nagy lépéseknek pedig azok lehetnek a nyertesei, akik nem adták fel a reményt, akiket a változások felkészülten találnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok