2009. március 13., 12:222009. március 13., 12:22
Román oldalon a kölcsönösség elve alapján gondolják a megoldást, a magyar önkormányzati vezetők között viszont olyan is akad, aki az 1990-es marosvásárhelyihez hasonló konfrontáció nyitányát véli látni abban, ha önkormányzati tisztséget enged át a románoknak. Mindkét álláspont sántít bizonyos vonatkozásában. A kölcsönösség elve azért, mert törvénytelenségen alapszik. A prefektusi, alprefektusi tisztségekre ugyanis nem vonatkozhatnak politikai alkuk.
A közhivatalnoki tisztségeket vizsga által tölthetik be, és ha a kormány vagy valamely kormánypárt garantálja, hogy a jelöltek közül X-nek sikerül a vizsgája, saját politikája korrupt voltáról állít ki bizonyítványt. Nem korrekt viszont az RMDSZ-es önkormányzati vezetők álláspontja sem. Megannyi önkormányzati tisztséget viselnek a szövetség képviselői, olyan megyékben is, ahol a magyarság aránya a székelyföldi románokéhoz hasonlít.
Ha a Hargita megyei tanácselnök, Borboly Csaba logikája érvényesülne mindenütt, nem lehetne Kolozsvárnak magyar alpolgármestere, Kolozs megyének magyar tanácselnök-helyettese. Elvszerűen csak olyan jogokat követelhet a maga számára egy kisebbség, amelyeket többségi helyzetben ő is kész biztosítani a kisebbségeknek. Ha pedig a többségi elvet tartja követendőnek, akkor nem háboroghat azért, hogy csak a tömbmagyarságban jutnak önkormányzati tisztségek magyar politikusoknak.
A kettős mérce alkalmazása bármely politikát kudarcra ítél. A székelyföldi többségi helyzet, a tisztségek körüli vita ugyanakkor lehetőséget is nyújt a magyar politika számára. Annak a lehetőségét, hogy modellt teremtsen. Olyan megoldás elvi alapjait rakja le, amely egyaránt rendezi a Hargita megyei románok, de a Fehér vagy Máramaros megyei magyarok hozzáférését is az önkormányzati tisztségekhez. És ha az erdélyi megyék demográfiai adatait nézzük, a magyarság egésze akkor jár jobban, ha a hatalommegosztás elvét próbálja országszerte érvényesíteni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok