2009. szeptember 10., 10:422009. szeptember 10., 10:42
Az ugyanis, hogy a székelyföldi románok féltik a saját kultúrájukat, identitásukat, érthetőbbé teszi a román közösség számára, hogy az erdélyi magyarok is féltik identitásukat, kultúrájukat. A Kovászna és Hargita megyei románok nem mindig könnyű helyzetének a megértése elvezethet az általános kisebbségi kérdés gyökeréhez, empátiát ébreszthet a kisebbségben élők problémái iránt. Ioan Lăcătuşu például már nem lázad a moldvai csángóprogramok ellen, hanem ezeket tekinti mintának a székelyföldi románok számára.
A székelyföldi román tanulmány pedig minden bizonnyal megannyi erdélyi magyar kisközösség számára lehet hivatkozási alap. És valljuk be, jogos a székelyföldi románság gondjaival való foglalkozás. A népszámlálási adatok tanulmányozásával a magyar kutatók is eljuthatnak arra a következtetésre, hogy az elmúlt két évszázadban szép számban olvasztott magába románokat a székelység. Nem ritkák a térségben a román eredetű családnevek, amelyeket sok esetben olyanok viselnek, akiknek az iskolában sem sikerült megtanulniuk románul.
A román–magyar viszonyt tulajdonképpen éppen az aszimmetrikus volta teszi bonyolulttá. Ha Trianonban úgy húzták volna meg a határokat, hogy megközelítőleg ugyanannyi román kerüljön Magyarországra, amennyi magyar Romániába, a románságban is könynyebben kialakulhatott volna a kisebbségek iránti érzékenység. Természetes lett volna, hogy Bukarest nem tagadhatja meg a magyaroktól azt, amit Budapest megad a románoknak.
A Székelyföld területi autonómiája is segíthetné ennek az érzékenységnek a kifejlődését. A székelyföldi magyar többség és román kisebbség viszonya lehetne a modell az ország számára. Ha Ioan Lăcătuşuék túlságosan szűkmarkúnak éreznék a többség és kisebbség viszonyát szabályozó országos törvényeket, az azt jelentené, hogy az Erdély többi megyéjében élő magyarok is okkal kérnek több garanciát identitásuk, kultúrájuk megőrzésére.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok