2009. július 27., 10:242009. július 27., 10:24
Egyszer olvastam egy államvizsga-dolgozatot, amely arról szólt, hogy ki minek alapján választja a becenevét, amivel különböző csevegőkre lép be. Fölöttébb érdekes volt a megkérdezettek határtalan fantáziája, megspékelve azzal, hogy a magyar nyelv, illetve a különböző nyelvek keverése rengeteg többértelmű szót eredményezett. És most nem jóska1985-ről beszélek, mert neki biztos a jelszava is a születési dátumából áll.
A jelszó választásának van egy óriási előnye: bármit írhatsz, senki nem fogja látni, mert az a lényeg, hogy titokban maradjon. Olyan szó kell legyen, amit a családtagok sem találnak ki, leírhatod kedvenc színésznőd nevét, – akinek imádatát nem mered vállalni a nyilvánosság előtt – káromkodhatsz kedvedre, vagy legnagyobb szerelmed nevét is használhatod. Azonkívül megvannak a jól bevett szokások: becenév, a telefon klaviatúrája alapján a keresztnév számokban, a kutya, malac, anyuka, feleség nevének használata, vagy csak egyszerűen a qwerty.
Bár lehet felmérést készíteni a lakosság jelszóválasztási szokásairól, konkrét példákat úgysem tudnánk összegyűjteni. Pedig szerintem külön kultúrája van a jelszóválasztásnak, olyan, mintha belelapoznál valakinek a naplójába, és elolvasnál belőle egy oldalt. Lehet, hogy csak egy koncertélményt ír le (jelszava: Tankcsapda), de az is lehet, hogy egy tini szülők elől titkolt szokásáról fogsz olvasni (jelszó: Cigi4ever), vagy az imádott ellenkező nem iránti vonzalmáról ír (jelszó: Matildka).
Hallottam olyan történetet, hogy egy több éve tartó élettársi kapcsolat azért ment tönkre, mert az egyik fél megtudta párja jelszavát, ami a férfi fiatalkori szerelmének neve volt. Lehet vitatkozni, hogy ki hibás (aki feltörte a jelszót, vagy aki régi szerelmét még mindig nem cserélte le), annyi bizonyos, hogy jelszavunk is egyfajta viselkedésünket tükrözi, meghatároz minket, mert: a szó olyan kell legyen, amit soha nem felejtünk el, amit a haverok nem találnak ki, s amit nem lehet könnyen feltörni. Tehát joggal mondhatjuk: mondd meg a jelszavad (ha vagy olyan bangó), s megmondom, ki vagy!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.