2009. június 23., 10:572009. június 23., 10:57
Hirtelen nem bírja tovább, megszólít, azt kérdi, nem láttam-e valamelyik ülésen egy mappát. Sajnálom, s tényleg, őszintén sajnálom is, de se mappát, se mást nem találtam az ülésen. Megértően bólint, de sugárzik belőle a feszültség. A villamoskocsi végébe húzódik, megkapaszkodik a fogódzóban, és komor gondolatokba merül. Szinte mellette egy ülésen megtermett, munkásember-kinézetű férfi ül. Udvariasan megkérdi a nőt, elveszített-e valamit. „Igen, egy fekete mappát. Nem látta véletlenül?” – csillan fel a hölgy szeme. „Üljön le, asszonyom” – feleli a férfi.
A nő leül az átellenben lévő székre, és magyarázkodni kezd. Elmeséli, hogy épp ezen a villamoson utazott néhány perccel ezelőtt, a mappa mellette pihent az ülésen, s amikor le kellett szállnia, öblös táskáját magával vitte, de az irattartót már nem. „Nagyon fontos dolgok voltak benne?” kérdezi a nagydarab, a nő pedig erőltetett könnyedséggel vonja meg a vállát – gyanítom, nem ült volna taxiba, hogy utolérje a villamost, ha nem rejtett volna pótolhatatlan iratokat az a fránya mappa.
„Egyszerűen itt felejtettem, megesik, nem? Reméltem, hátha valaki megtalálja, de hát sejtettem, hogy nem így lesz… végül is mekkora az esélye?” – kezd lassan belenyugodni a hölgy, legalábbis látszólag, hiszen kis mosolya mögött a kétségbeesés bujkál. Az utasok néma csendben, előrehajolva figyelnek. A férfi együttérzőn bólogat. Hirtelen benyúl a kabátja belső zsebébe, és egy fekete mappát húz elő. A járművön üldögélő utasok között úgy tör ki a megkönnyebbült nevetés, mint egy felszabadító, lélekemelő mozifilm vagy színházi előadás után. Valószínűleg a hölgynek most válik világossá, hogy egy jelenet főszereplőjévé lett néhány percre, de egyáltalán nem bánja.
Örömében azt is kiböki, hogy az örökségéről szóló papírokat tartalmazza az iratcsomó. Mielőtt leszállna a villamosról, háromszor is elhadarja belvárosi lakcímét a férfinak, mondván: bármikor betérhet hozzá, akár pénzzel is meghálálja a jóságát, vagy legalább csatlakozzon a családhoz vacsorára. Persze emberünk mindent udvariasan visszautasít. Talán elég neki az a néhány elismerő mosoly és tekintet, ami akarva-akaratlanul rászegeződik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok