JEGYZET – „Mindegyikünkben lakozik egy dák! Gyere, hogy együtt szurkoljunk Románia női kézilabda-válogatottjának” – hirdetik a Kolozsváron esedékes hétvégi Kárpátok Trófeájának plakátjai, fittyet hányva arra az alapvető ellentmondásra, hogy a válogatottság nem nemzetiség-, hanem állampolgárság-függő.
2015. március 18., 20:152015. március 18., 20:15
2015. március 19., 14:582015. március 19., 14:58
Noha azon logika alapján, amely szerint a románokat a dákok leszármazottjaiként tartják számon, az ókori népcsoport harciassága pedig jól illeszkedik a sportmentalitáshoz, valóban találónak lehet nevezni a Román Kézilabda-szövetség marketingosztálya által bemutatott motívumot, csakhogy egy olyan színes etnikai összetételű országban, mint amilyen Románia, talán nem kellett volna a homályos történelembe nyúlni, és nemzeti szálakat megpendíteni a brand kialakításakor.
Feltéve, ha ezzel egy egész országot szeretnének feltüzelni, és annak minden egyes állampolgárának üzenni. Hiszen ha a helyi magyarság egy része már eddig is Magyarország válogatottjának szurkolt, akkor a dáksággal való asszociációtól biztosan nem fogja jobban magáénak érezni Románia csapatát.
Legyen bármilyen lelkes, még akkor sem mondhatja el magáról, hogy lakozik benne egy dák, ha történetesen valamelyik rokona ölti magára a válogatott mezét. Mindezen a válogatott számára kitalált, Sapka című induló sem segít – talán csak akkor, ha a fejfedő alatt megbúvó dák hajfürtök szemet-fület befednek, és személyre szabott értelmet keresnek például a László Krisztinával felálló utánpótlás-válogatott „16 dákcsemete büszkévé teszi Romániát” szlogenjének.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!