Sportolóktól hallani gyakran, hogy könnyű vagy nehéz ellenfelet kaptak a sorsoláskor: minden sportágban jól ismerik az értékrendeket.
2013. július 02., 21:042013. július 02., 21:04
Csak a legnehezebb, mondhatnám a legeslegnehezebb ellenfélről jóformán soha senki nem ejt szót. Pedig létezik, nagyon is létezik. Szám szerint vagy hétmilliárd van belőle a földkerekségen. Igen, annyi, ahányan mi, emberek (is) vagyunk. Mert a legnehezebben legyőzhető ellenfél mindenki számára önmaga. Akár tudjuk, akár nem, ha bevalljuk, ha nem.
Nem vagyok lélekidomár, és a fensőséges észosztogatást sem igazán szeretem, de megint benne vagyunk a nyári vakációban, amikor – sajnos – sokkal nyilvánvalóbb a Nagy Ellenfél legyőzésének már-már lehetetlensége. Meleg van, indulás fürödni! Csapatban, nagy hangon legénykedve: ki ugrik be messzebb, ki ugrik magasabbról. Arra nem gondol senki, hogy vajon ki lesz az, aki többé nem bukkan fel a váratlan örvényből, mert csak azok mennek, akik (jól) tudnak úszni. Másokkal talán megtörténhet, de velem?! Aki még csúszkálni sem szeret, az alatt biztosan nem fog betörni az épp csak körmös jég, akinek víziszonya van, azt nem kapja el az ár, a tériszonyos nem megy fel a hegyre...
És mégis. Épp erről beszélek. Az önbizalomról, a bátorságról, sőt a büszkeségről, hogy én megcsinálom. Kezdő sofőr nem vág neki a hajtűkanyaroknak, csak aki már végigment egyszer vagy kétszer vagy akár többször is a gyönyörűen hátborzongató úton. Utcán vagy munkahelyen nem az esik össze a láztól, aki egyetlen köhintésre egy hétre ágyba bújik, a kormánykerék mellett nem annak koppan le a szeme, aki kényszeresen kialussza a napi – legalább – nyolc órát.
Aki a patakhoz közel vagy a domb aljába építette a házát, az saját munkáját akarta megkönnyíteni, ne kelljen messziről hozni a vizet, ne kelljen naponta többször le- és felmászni. Nem akarta, hogy a hirtelen megduzzadt ár vagy a lecsúszó domboldal betemesse a házával együtt. Ám megtörténik. Legtöbbször mással, de elég, ha egyetlenegyszer velem is. Ha folyóba ugráskor kőbe verem magam, ha elsodor az ár, ha megcsúszom, és szakadékba zuhanok, ha vezetés közben lekoppan a szemem, ha már nem figyelek olyan nagyon a jól ismert kanyarokra, ha a kedves kis patak mérges zuhatagként, az ismerős domb gyilkos földtömegként maga alá temet. Ha egyszer is legyőz az én addig figyelmen kívül hagyott, legbensőbb és legnehezebben legyőzhető, nagy-nagy ellenfelem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!