2012. augusztus 02., 09:322012. augusztus 02., 09:32
A próba egyébként felér egy túlélési adrenalintúrával, hisz hogyha a beígért mesés illat inkább hajaz valamiféle kellemetlen szagra, a fehérítőszer is inkább szürkít, a csodaíz megszokottan hétköznapi, akkor a sikeresen bepalizott bónuszvadász futhat a pénze után. Ha visszaviszi a terméket, legföljebb egy vállrándítást kap cserébe: ennyiért mit várt? Akciós volt! (Egyet viszont ne hallgassunk el: a fenti sorból kivételként lóg ki a sosem hallottnak hirdetett csengőhang, ami holtbiztos tipp: ezután is megmarad sosem hallottnak – mivel a szerkentyű meg sem szólal, nemhogy csengene!)
Nem így a különböző mobiltelefon-szolgáltatók új klienscsalogató ajánlatai: rengeteg kül- és belföldi percszámot, gyors internetkapcsolatot, jelképes összegekért vehető-kapható készülékeket kínálnak – az ÚJ előfizetőknek. Na, itt a csaliság! Csak most, csak az újaknak! A hűséges, rongyos régiek le vannak ejtve. Nekik nem jár semmi. Legföljebb csak a szájuk, amikor meglátják a folytonosan felfelé kúszó számláikat. Mintha imigyen bírságolnák meg a hűségüket.
Mintha valaki(k) kárörvendően azt mondogatná(k), hogy úgy kell nektek, ha ti már régebbi előfizetők vagytok. Kellett nektek úgy sietni, most milyen jó bónuszokat kapnátok! És így tovább. Vagyis nem éri meg hűségesnek lenni?! Hát bizonyos cégekhez semmiképpen sem. Mert akkor már nem vagy célszemély, célközönség, nem vagy olyan, akinek a kegyeit keresik, meg szeretnék győzni, el akarnák hódítani a másik(ok)tól. Nem, a régi klienst, a hűséges előfizetőt egyszerű baleknak nézik, aki örüljön, hogy ízlik az ebéd. Jó, tudom, hogy erről szól az okosan felépített marketing, mégis dühít olykor, hogy mennyire értéktelenné lett a márkahűség.
Na, és azt is hiába tudom, hogy a hűség belülről fakadó, mondhatni genetikailag kódolt tulajdonság, amiért senki nem vár el semmiféle jutalmat, de azért ne kerüljek már ennyire hátrányba a folytonosan márkát cserélgetőkhöz viszonyítva! Mert ha így haladunk a merkantilizmus útján, akkor a házastársi, baráti, munkatársi hűség fogalma is olyan gyorsan kivész a szókészletünkből, mint ahogy egy márkához, szolgáltatóhoz való ragaszkodást igyekeznek kiirtani azok, akiknek ez – és így! – áll az érdekükben.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.