Hirdetés

A diadal íve

Mostanában kezdem egyre gyakrabban azt érezni, hogy régimódi vagyok. Még mindig azt hiszem, hogy a gazdasági és politikai válság az ország legégetőbb problémája. De a valóság most is rám cáfolt. A mérvadó bukaresti sajtó egyik zászlóshajója ugyanis ismét úgy döntött, hogy Romániában nem a hozzá nem értő politikai vezetés és a gazdaság sanyarú helyzete okozza a legnagyobb gondot, hanem a magyarok.

Balogh Levente

2012. október 05., 10:422012. október 05., 10:42

 Az Adevărul napilap ezúttal oly módon adta a mérvet, hogy kiderítette: a bukaresti diadalívről eltüntették a román hadsereg egyik – szerintük – dicsőséges győzelmét, Budapest 1919-es megszállását. Mindezt természetesen sötét magyar erők utasítására, valamikor az elmúlt években, amikor az RMDSZ még kormányon volt. Mármost kész vagyok elismerni, hogy a különböző harci diadalok, illetve a sportsikerek képesek egy nemzet addig rejtett energiáit felszabadítani, és elősegíteni, hogy kilábaljon a válságos helyzetekből. Ez történt 1954-ben a nyugatnémetekkel, amikor a svájci labdarúgó-világbajnokság döntőjében 0-2-ről fordítva, 3-2-es győzelmet arattak – sajnos épp a magyar válogatott ellen.

A diadal olyan hatással volt a háborúban vesztes, addig megbélyegzett nemzet önbecsülésére, hogy sokak szerint egyik hajtómotorja volt a német gazdasági csodának. De valahogy kevésbé tartom életszerűnek, hogy Románia attól válna Európa gazdasági kistigrisévé, ha egy bukaresti körforgalom közepén álló kőépítményen megjelenne Budapest neve, sőt ez még gazdasági aranyhörcsögséghez sem igazán elég. Sőt a helyzet az, hogy a háborgó újságírónak inkább örülnie kellene, hogy az 1919-es kaland nincs fenn a diadalíven. Hiszen ne feledjük: a román királyi hadsereg 1918 és 1919 fordulóján gyakorlatilag hátba támadta a háborút elvesztő és magát megadó Magyarországot, amit még a kültelki kocsmákban sem szokás a dicső, lovagias tettek közé sorolni.

Aztán igaz, hogy az antant fölkérte a román haderőt a magyar kommunisták leverésére, de a felkérés arra vélhetően nem terjedt ki, hogy Budapest megszállását követően számos gyár berendezését egyszerűen… khm, kölcsönvegyék, és soha többé ne adják vissza. De hagyjuk a történelmet. Ha néhány mélyromán attól érzi jobban magát, hogy a diadalívre visszakerül Budapest neve, ám legyen. Lássuk, mennyi időn belül emelkedik a hatására a munkamorál és a gazdasági mutatók.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés