A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

2025. július 14., 18:012025. július 14., 18:01

2025. július 14., 18:082025. július 14., 18:08

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A kérdést az utóbbi napokban egyre gyakrabban szegezi neki a sajtó a minisztereknek, az állami tisztségviselőknek, az állami vállalatok igazgatóinak, és egyelőre csak a szociáldemokrata Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, és néhány vállalati vezető jelentette be, hogy lemond fizetése 20 százalékáról. Az állam két legfőbb vezetője egyelőre kínosan elzárkózott a teherviseléshez való személyes hozzájárulástól. Ilie Bolojan miniszterelnök nem zárta ki, hogy később visszatér a kérdésre, de alapból populistának tartotta a felvetést, hogy a politikusok személyesen is járuljanak hozzá a válságkezeléshez.

Nicușor Dan államfő hétfői sajtótájékoztatóján az elnöki hivatal költségvetésének a 20 százalékos csökkentését jelentette be, de amikor az újságírók rákérdeztek, hogy a saját fizetését is érinti-e a takarékoskodás, azt válaszolta: „egyelőre nincs ilyen szándék”.

A hozzáállás azért tűnik kirívónak, mert hónapok óta arról szól a romániai politika, hogy szigorú korrekciós intézkedések szükségesek az ország gazdaságpolitikájában, melyek mindenkire többletterhet rónak. Emellett épp hétfőn ismertették az Inscop Research közvéleménykutató friss felmérésének eredményét, mely szerint a megkérdezettek 46 százaléka teljes mértékben és további 24,6 százaléka pedig nagy mértékben az államot okolja a nehéz gazdasági helyzetért. Ráadásul mind a miniszterelnök, mind pedig az államfő a választások utáni megszólalásaiban egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy visszaállítsák a lakosság bizalmát az állam és intézményei iránt.

Azt hiszem, mind az államfő, mind pedig a miniszterelnök hibázik, amikor elzárkózik a személyes hozzájárulástól.

No nem azért, mintha nagy tételt jelentene a költségvetésben a politikusoknak kiosztott fizetés. Ha azonban olyan súlyos az ország gazdasági helyzete, amilyennek próbálták bemutatni az elmúlt napokban, nemcsak a megspórolt lejekre, hanem a személyes példamutatásra is szükség van a takarékoskodásban. Különben nem sikerül elfogadtatni az emberekkel a megszorításokat.

A szakszervezeti tömbök máris mozgolódnak a kormány intézkedései ellen. Hétfő délutánra még csak felvonulást ígértek, de érik az elégedetlenség, és hamarosan beköszönt a sztrájkok időszaka is. Ha pedig leáll a vasút és a bukaresti tömegközlekedés, aligha tudja végigvinni a kormány a megszorító politikáját.

Ha az állam vezetői nem tudják hitelesen elmondani, hogy ők személyesen is készek részt vállalni a megszorításokból, a tömegek miért gondolnák, hogy ténylegesen szükség van a megszorításokra.

A középkorban a hadvezérek maguk mentek a csapataik élén szembe az ellenséggel. Kockázatos volt a hadi taktika, hiszen a vezér eleste vagy megsebesülése zavart okozhatott a csapatok számára, de ennek ellenére úgy gondolták, hogy a példamutatás a legfontosabb. A sereg minden tagjának látnia kell, hogy a vezér sem félti az életét, így hát nekik is vállalni kell a kockázatot.

Van azonban időben közelebbi példa is arra, hogy személyes, vagy családi áldozatvállalással lehet hitelesen képviselni a közösség érdekét. Erdély egyik mintatelepülésének, Kalotaszentkirálynak az RMDSZ-es polgármestere, Póka András György mesélte el, hogy amikor először választották a község élére, az önkormányzati képviselőkkel közösen járták be a község valamennyi utcáját, és mindenütt feljegyezték a problémákat. Nemcsak azokat, amelyeket a hivatalnak kellett megoldania, hanem azokat is, amelyek megoldása a község egyes lakosaira hárult. Levélben szólítottak cselekvésre mindenkit, akinek düledezett a kerítése, hullott a vakolat a háza homlokzatáról, elhanyagolt volt az udvara, vagy közterületen tartott tűzifát, építőanyagot vagy mezőgazdasági gépeket. A felszólítottak között volt a polgármester idős édesanyja is, aki a fiától várt segítséget az utcát csúfító kőhalom eltakarításához.

Amikor a hivatal a többszöri felszólítás és határidő-kitolás után rátért a bírságolásra, a polgármester édesanyja volt az első, akit megbírságoltak.

Az idős asszonynak biztosan nem esett jól, hogy szégyenpadra került egy olyan ügy miatt, amelynek a megoldását a fiától várta, a polgármester azonban vállalta a családi szégyent, mert úgy érezte: csak így tudja megüzenni a közösségnek, hogy nincs kivételezés. Mindenkire érvényesek a helyi szabályok, és mindenkinek vállalnia kell a feladat rá eső részét a felemelkedéshez. A példamutatás pedig meghozta az eredményt. Kalotaszentkirály ma az ausztriai, németországi falvakkal vetekedik a rendezettségben, az itt lakóknak és az ide látogatóknak nyújtott szolgáltatásokban.

A bukaresti kormányzat már azzal is hibázott, hogy nem maga vetette fel a politikusok személyes hozzájárulásának a kérdését. Ha az első megszorítási csomagot megelőzte volna a nulladik, amelyik a parlamenti képviselők, miniszterek, államtitkárok fizetésének a csökkentéséről szól, minden bizonnyal megelőzhető lett volna a társadalmi elégedetlenség, a szakszervezeti mozgolódás. Mert legyen világos:

míg csak a pártok, a parlament, vagy a kormányzati intézmények költségkeretének a csökkentéséről szólnak a hírek, az csakis egyes alkalmazottak elbocsátását, esetleg egyes beruházásokról való lemondást jelent. Ez még nem fáj a politikusoknak. Fájdalom nélkül pedig aligha lesz előrelépés.

Valószínű, hogy a végeredmény így is az lesz, hogy a politikusok kénytelenek lesznek a saját pénzük egy részéről lemondani. Ha azonban ezt nem önként teszik, hanem csak úgy, ímmel-ámmal, a társadalmi nyomásra, a sajtó ismételt kérdéseire adott válaszként, épp a gesztus meggyőző hatását csökkentik, vagy nullázzák le. Arra pedig gondolni sem merek, hogy milyen káros lenne kivárni, hogy az ellenzékben maradt szélsőséges pártok jöjjenek a kezdeményezéssel.

A „Fogjuk meg s vigyétek!” politikája helyett ideje áttérni az „Utánam, vitézek!” politikájára.

vezércikk