2012. augusztus 30., 09:082012. augusztus 30., 09:08
Nem, mivel ők ugyanolyan különálló csoport, mint az úgynevezett valóságshow-kat kedvelők gyülekezete, akik meg azt hiszik el, hogy a spontánná-őszintévé agyonrendezett barátságok-ellenségeskedések azok, aminek szánják őket, és nem szánalmas műbalhék.
Mindkettő nagyon népes befogadói csoport, a világ minden táján megtalálhatók, s ha eddig sikerült is elkerülnöm, hogy közéjük keveredjem, azért azt elismerem, hogy – már csupán számuknál fogva – megérdemelnek egy külön kis jegyzetet, de rögtön hozzáteszem, hogy nem az én részemről. Én ugyanis most azokról szeretnék mondani néhány szót, akik kizárólag olyan könyvet vesznek a kezükbe, aminek a borítója jól láthatóan hirdeti: Megtörtént eset alapján!!!, és akik a filmekkel is ugyanígy járnak el. Ők azok, akik kikérik maguknak, ha valaki netán együtt emlegeti őket az altesti pletykákra éhesekkel, mondván, hogy ők nem kukkollók, hanem értelmiségiek. Akik ugyebár olvasnak, filmet néznek...
Mégpedig csakis azt, ami a valóságban is megtörtént. Nem érdeklik őket a látomások, képzelgések, vágy- és rémálmok. Mellesleg ők sincsenek kevesen, sőt. Csak épp a gondolkodással van baj, na meg azzal, hogy aki értelmiséginek mondja magát, az máris gyanús egy kicsit. Távol álljon tőlem, hogy irodalomelméleti fejtegetésbe kezdjek valóság és irodalom között, aki tudja, annak nem kell mondani, aki nem, annak meg talán hiába is volna.
Csak azt szeretném megkérdezni tőlük, hogy értékesebb volna-e Leonardo festménye, ha a modellt százszázalékos bizonyossággal Lisa úrhölgynek hívták hajdanán, vagy sem, vagy ha a híres szerelmespár férfi tagját történetesen nem Rómeónak, szíve hölgyét pedig nem Júliának keresztelte volna Lőrinc vagy valamilyen más névre hallgató barát..., és nem is sorolnám tovább a példákat.
Még csak azt szeretném a „valóság” igézetében élőktől megtudakolni, hogy egy férfi és nő közti szerelmet feldolgozó könyvet-filmet a műalkotások közé sorolják-e, avagy az „egyszerű” ismeretterjesztésnek tőlük kijáró mozdulattal lelegyintenek?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok