Hirdetés

2011

Hát ismét magunk mögött hagytunk egy esztendőt, minden örömével és bánatával együtt, túl vagyunk az ilyenkor szokásos kiértékelések és a nagy elhatározások időszakán. A mostani számvetés, tervezgetés minden bizonnyal nehezebben sikerült sokaknak, hiszen nem túlzás, hogy a romániai társadalom számára 2010 a legnehezebb évek egyike volt a ’89-es rendszerváltás óta.

Rostás Szabolcs

2011. január 04., 10:542011. január 04., 10:54

A költségvetési hiány helyrebillentése érdekében az állam megreformálásának jelszavával végrehajtott megszorítások, bércsökkentések, leépítések rengeteg család életét keserítették meg, ráadásul nemcsak a közszférában dolgozók esetében, hiszen például az áfaemelés – amellyel a megvétózott nyugdíjlefaragást váltotta ki a Boc-kormány – ugyanúgy érintette a magánszektort is. Ráadásul 2011 is számos termék és szolgáltatás drágulását hozta, többe kerül az üzemanyag, a kötelező gépjármű-biztosítás, a használt autók regisztrációs adója, várhatóan februárban pedig újabb drasztikus élelmiszerár-emelkedéssel szembesül a lakosság. 2011-ben az lesz a legnagyobb kihívás a bukaresti kormánykoalíció számára, hogy meggyőzze a lakosságot: valóban csak ez az egyetlen módszer kínálkozott a válságból való kilábalásra, és hogy a nadrágszíj-megszorító politika ténylegesen ki is vezeti az országot a gödörből. Erről ugyanis a társadalom többsége jelenleg homlokegyenest másképp vélekedik, mint a hatalmon lévők. Akik ugyanakkor eddigi csetlő-botló politikájukhoz képest végzetes bűnt követnének el, ha – tekintettel a 2012-ben esedékes helyhatósági és parlamenti választások kimenetelére – idén két kézzel, ész nélkül fognának neki osztogatni a választóknak mindazt, amit tavaly megvontak tőlük. Jelentős évnek ígérkezik ugyanakkor az idei a romániai belpolitikában is, hiszen miközben 18 év után új elnököt választ a szövetség élére az RMDSZ, az alakulatnak szembesülnie kell a minden eddiginél erősebb politikai konkurenciával, az új magyar párt megalakulásával. Másrészt a következő időszak nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az egész magyar nemzet számára jelent kihívást, hiszen néhány évvel ezelőtt bizony sokan nem hittek abban, hogy az anyaország éppen attól az időponttól biztosítja a határon túli magyaroknak a könnyített honosítási eljárást, amikortól betölti az EU soros elnöki tisztségét is. Mindez kezdetnek egyáltalán nem rossz 2011-re.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés