Hirdetés

Újra és újra megtörténik: Budapestre utazott volna két ausztrál turista, de véletlenül Bukarestben kötöttek ki

•  Fotó: TikTok

Fotó: TikTok

Nem várt meglepetésben volt része két ausztrál turistának, akik a világ túlsó feléről Budapestre szerettek volna elutazni, de egy baki miatt végül Bukarestben kötöttek ki.

Krónika

2023. március 10., 13:422023. március 10., 13:42

2023. március 10., 15:342023. március 10., 15:34

A páros női tagja, Sophie Alice a New York Post beszámolója szerint elmondta, barátja, Ben Kennedy egy időre Új-Zélandra költözött, és amikor hazautazott meglátogatni, egyúttal ajándékot is vitt neki: két repülőjegyet Budapestre.

Legalábbis akkor még azt hitték.

Hirdetés

Amikor ugyanis megérkeztek Európába, és kiszálltak a repülőből, döbbenten konstatálták, hogy Bukarestbe érkeztek.

Mint kiderült, Ben elkövette a hibát, amit előtte oly sokan: nem figyelt oda, és a két, könnyen összetéveszthető nevű európai főváros közül pont nem oda foglalta le a jegyet, ahova szerette volna.

Az esetről TikTok-videóban számoltak be, amelynek a felirata: Amikor azt hiszed, Budapestre foglaltál jegyet.

Az egyik felvételen az látható, hogy csalódott arccal állnak a bukaresti reptéren.

Végül azonban úgy döntöttek, megpróbálják kihozni a legjobbat a kalandból, így aztán nem repültek tovább Budapestre, hanem Romániában kezdtek utazgatni – még a törcsvári kastélyhoz is eljutottak.

Az esetet sokan kommentelték, az egyik arra figyelmeztette őket, hogy a hazaúton nehogy összekeverjék Ausztráliát Ausztriával.

Egy másik kommentelő azzal próbálta „vigasztalni” őket, hogy Bukarest amúgy is jobb hely, mint Budapest – ezt azonban semmivel sem támasztotta alá.

Egy harmadik hozzászóló arról írt: Románia a világ legalulértékeltebb helye.

Amúgy az ausztrál pár előtt már számos neves személyiség is elkövette azt a bakit, hogy összekeverje Budapestet Bukaresttel.

A román fővárosban koncertező világsztárok közül sokan estek bele a csapdába: az egyik legemlékezetesebb Michael Jackson, aki a román parlament erkélyéről köszöntötte alant összegyűlt rajongóit „Helló, Budapest!” felkiáltással még 1992-ben.

Három évvel később az Iron Maiden ugyanígy járt, de Lenny Kravitz 2008-ban szintén elkövette a bakit. Hasonlóan a brit Whitesnake együttes énekeséhez, David Coverdale-hez, aki magyar nyelven köszöntötte bukaresti közönségét, majd a Morcheeba együttes is feliratkozott a Bukarestet Budapesttel összekeverő bandák listájára.

Amúgy a „Bukarest-Budapest” szindróma nemzetközi toplistán is jegyzett: az ötödik a világ leggyakrabban előforduló földrajzi tévedéseinek listáján a Sunday Times szerint.

A leggyakrabban Mallorca sziget fővárosát, Palma de Mallorcát és a Kanári-szigetek Las Palmas nevű városát keverik össze.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
2026. június 21., vasárnap

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában

Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.

Kovászos uborka kezdőknek és haladóknak, avagy egy titok és egy régi emlék nyomában
Hirdetés
Hirdetés