
Új lemezét mutatja be a kincses városi közönségnek Tamás Gábor
Fotó: Csákvári Zsigmond
Új lemezének dalaival lép fel a kincses városban Tamás Gábor. A népszerű könnyűzenei előadó, zeneszerző, a magyar kultúra lovagja Sodor az élet című lemezével koncertezik április 28-án a Kolozsvári Magyar Operában.
2025. február 26., 16:462025. február 26., 16:46
A kolozsvári származású énekes kétévente jelentkezik új dalokkal. Sodor az élet című lemeze mind hangzásban, mind hangszerelésben egyfajta előrelépést jelenthet, hiszen a világ és ezzel együtt a zene világa, folytonosan változik – áll az esemény leírásában.
Tamás Gábor − aki olyan közismert dalok előadója, mint az Ó, Erdély, szép hazám vagy A Donát úton nyílnak már az orgonák – a világ több pontján is színpadra lépett a magyar közönség előtt, dalait rendszerint vele énekli a közönség.
„Az utóbbi évek sikeres koncertturnéi hatására úgy érzem magam, mint egy misszionárius, akinek a feladata az, hogy boldog és kellemes perceket szerezzen az embereknek New Yorktól Stockholmig, vagy Törökországtól Erdélyig hirdesse a muzsikát. Örömmel teszek eleget eme hivatásnak!” – vallotta korábban lapcsoportunknak a kincses városi előadó.
Részletek az eseményről itt olvashatóak.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!