
Fotó: Képernyőmentés
Donald Trump, az Amerikai Államok egykori elnöke éppen egy nappal azután dobta piacra legújabb saját cipőmodelljét, hogy a bíróság őt, illetve cégét 355 dollár büntetés fizetésére kötelezte. A nem mindennapi cipő 399 dollárba kerül és aranyszínű.
2024. február 18., 18:122024. február 18., 18:12
2024. február 18., 18:182024. február 18., 18:18
A Never Surrender High-Tops nevű cipő szombaton vált megvásárolhatóvá. A Donald Trump nevéhez fűződő lábbeli aranyszínű és mintaként az Amerikai Egyesült Államok zászlajának egy részlete látható rajta – számolt be a News.ro
A Trump elnök hivatalos cipőjeként hirdetett termék bemutatóján azt mondta a politikus, hogy nagyon régi álma valósult meg, már 12-13 éve tervezte a limitált számban elérhető cipő piacra dobását. Az 1000 darab elérhető lábbeli még aznap elkelt. A szuperlimitált számban legyártott cipő minden párja sorszámozott, illetve minden tizediket dedikálta az üzletember-politikus.
Az egykori elnökhöz két másik cipő is kapcsolódik, a Potus-45 és a T-Red Wave, illetve a honlapon egy a nevével fémjelzett parfümöt, illetve kölnit is meg lehet vásárolni.
A bíró három évre eltiltotta Donald Trumpot az üzleti tevékenységtől New York államban és több mint 354 millió dollár bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozásainak működése körül, csalás miatt indult polgári perben pénteken.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!