
Tarr Zoltánt Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki református püspök fogadta
Fotó: Torkos Márk-Erik/KREK
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
2026. október 16., 12:452026. október 16., 12:45
Az egyházkerület Facebook-oldalán közölt fotós bejegyzés szerint a vacsorával egybekötött találkozó célja az volt, hogy
Tarr Zoltán és kísérői vacsorán egyeztettek a partiumi egyházi és politikai vezetőkkel Nagyváradon
Fotó: Torkos Márk-Erik/KREK
A képeken Tarr Zoltán, illetve Kollai István határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkár társaságában feltűnt
míg az RMDSZ-es politikusok részéről
Ugyanakkor az asztalnál helyet foglalt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt volt elnöke is.
Amint arról beszámoltunk, négynapos erdélyi látogatásra indult Tarr Zoltán, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium minisztere Kollai István, a határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkár társaságában. A látogatás középpontjában a személyes találkozások, a párbeszéd és a határokon átívelő magyar közösségi kapcsolatok erősítése áll.
– szerepel az anyaországi tárca Krónikához eljuttatott közleményében. A négynapos erdélyi látogatás során Tarr Zoltán és Kollai István Nagyváradon, Szilágycsehben, Kolozsváron, Magyarózdon, a Hargitán és Sepsiszentgyörgyön találkozik a helyi magyar közösségek képviselőivel.

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
szóljon hozzá!