Hirdetés

Táblácska vagy Eszter legyen a gyerek neve?

Míg a Székelyföldön sok szülő szívesebben ad hagyományosnak számító keresztnevet a babáknak, Magyarországon az a trendi, hogy minél több gyerek kapjon olyan egyedi nevet, amit korábban még senki.

Krónika

2017. január 03., 23:262017. január 03., 23:26

Csíkszeredában a 2016-os évben a fiúnevek közül legtöbben a Balázs keresztnevet választották, a lányok esetében pedig három név végzett holtversenyben az első helyen: az Aliz, az Anna és az Eszter. A fiúk esetében a Dávid, Mátyás, Bence és Patrik is népszerűnek bizonyult, a lányoknál a Krisztina, az Ágnes és a Boróka.

Érdekességnek számít, hogy Csíkban egyre kevesebben adják ugyanazokat a neveket gyermekeiknek, hiszen 210 különböző keresztnév szerepel a listán, ezek közül 129-et csak egyetlen alkalommal választottak a szülők. Akadnak, akik a régi, ősmagyar vagy a ritkábbnak számító neveket kedvelik, ezért keresztelték kisbabájukat Kende, Kund, Tas, Koppány, Villő és Vajk névre, de az Angyalka, a Bianka, a Flóra, a Lívia és a Kincs is előfordult az újszülöttek nevei között.

Magyarországon fölöttébb furcsa magyar utóneveket is szerettek volna bejegyeztetni, ám a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete elutasította ezeket a kéréseket. Viszont a jövőben már bárkit hívhatnak Nérónak, Lencsinek vagy mondjuk Náninak – írta az Index.hu. Arról, hogy melyik név mehet, és melyik nem, egy öt főből álló utónévbizottság dönt: van köztük nyelvtörténész, névtannal és stilisztikával foglalkozó szakember is: egy 14 pontból álló szempontrendszer alapján kell döntést hozniuk.

Raátz Judit, a Magyar Tudományos Akadémia névkutatója korábban azt mondta az Indexnek, hogy jelenleg a divat a szülők körében, hogy egyedi nevet válasszanak gyereküknek. Az utónévlista már több mint 4000 nevet tartalmaz, de továbbra is sokan akadnak, akik valami egyedire vágynak. Ezért fordul elő, hogy havonta átlagosan 30-40 kérés érkezik a bizottsághoz, amiknek körülbelül a felét szokták elfogadni. A legfontosabb szempont, hogy a nevet csak a magyar helyesírás szabályai mellett lehet bejegyeztetni, továbbá fiúnak csak fiú-, lánynak csak lánynevet lehet adni, hiába van tele a világ uniszex nevekkel.

Az engedélyeztetéshez szükség van arra is, hogy megtalálják a név eredetét, amikhez idegen nyelvű könyveket, illetve szakértőket is bevonnak, de valamikor még ez sem nyújt elég segítséget – írta a 24.hu. Az alábbi neveket utasította el idén a MTA a 24.hu gyűjtése alapján: lányok: Fenyő, Havadisa, Főni (Főnök becézve), Gyémi (Gyémánt becézve), Táblácska, Sziszi, Cukorka, fiúk: Balaton, Jinx, Zété, Ádmány (Ádám + adomány). Az Akadémia viszont engedélyezte a Médeia, Lotta, Szítá, Jáel, Maminti, Ánfissza, Náni, Lencsi lánynevet, valamint a Néró, Rikó, Dorel, Sét, Gáber, Zev, Bentli, Levin fiúnevet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés