
2010. március 25., 09:592010. március 25., 09:59
Az idén augusztusban az óbudai Hajógyári-szigeten rendezendő Sziget Fesztivál fellépői között több olyan zenekar szerepel, amely a Sziget Fesztivál történetének legsikeresebb koncertjeit adta. A 2008-as fesztivál nulladik napjának sztárja a legendás brit heavy metal csapat, az Iron Maiden, az idei Szigeten nemcsak a klasszikus darabokat, hanem vadonatúj albuma, a The Final Frontier anyagát is bemutatja.
Fellép továbbá a Szigeten az eddigi legnagyobb nagyszínpados közönséget – 62 ezer embert – vonzó szintén brit Faithless. A brit house-pop egyik ikonja 1999 óta rendszeresen fellép a fesztiválon. A tavalyi év legjobb zenekarának választott, ugyancsak brit Muse (ők 2002-ben már felléptek a Szigeten) tavalyi The Resistance című albumával a világ legnagyobb rockzenekarai közé emelkedett.
Az Oasist alkotó Gallaghertestvérek kedvenc zenekaraként jegyzett Kasabian 2009 egyik legsikeresebb brit lemezével, a Q magazin és az NME által is az év albumának választott West Ryder Pauper Lunatic Asylummal érkezik az idei Szigetre. A Kasabian 2007-ben már járt Magyarországon, akkor a Petőfi Csarnokban adott koncertet. A ska rajongóinak igazi csemege a brit Specials, amely tavaly néhány exkluzív koncerttel ünnepelte megalakulásának harmincadik évfordulóját.
Tavalyi nagyszínpados sikerkoncertje után ismételten a Szigeten szervez nemzetközi skatalálkozót a baszk Ska-P, érkezik a fehérorosz és ska-punkban utazó Lyapis Trubetskoy és fellép Németország legnevesebb reggae-művésze is: a Gentlemanként közismert kölni Otto Tilmann legújabb, Diversity című stúdióalbumával jön Budapestre.
Papa Roach a Sziget nagyszínpadán mutatja be ötödik nagylemezét, a Metamorphosist, és jön a Juno-díjas kanadai rockbanda, a Billy Talent is; a poszt-hardcore-ban, alternatív rockban és punkban egyaránt otthonos és elismert együttes európai turnéján jön el hozzánk. A Blurből ismert Damon Albarn legsikeresebb projektje, a Gorillaz a Gorillaz Sound System dj-szettel érkezik a Szigetre.
Tavalyi nagysikerű koncertje után újra itt lesz a kanadai Danko Jones és visszatérő vendég Svédország egyik legnépszerűbb rockbandája, a Hives is. A szintén a keményebb zenét képviselő Cribs tavaly megjelent Ignore The Ignorant albumát népszerűsíti a Szigeten, a fellépők között lesz a heavy metallal kísért vizuálorgiát bemutató GWAR, és jön az Ill Nino, valamint a goth’n’rockot játszó 69 Eyes is.
A doom metal brit alapcsapata, a Paradise Lost tavaly megjelent albumával, a Faith Divides Us/Death Unites Usszal érkezik Budapestre – ők az idei Sziget egyik favoritjai, nemcsak a fémzene-fanatikusok számára. Jön a dance-t, az elektronikát és a pop-rockot vegyítő torinói Subsonica, a legutóbb 2009-ben Sexismus gegen Rechts címmel battle-rap lemezt megjelentető K.I.Z., és a nu-reggae-t képviselő Skindred is, amelynek tavaly jött ki harmadik stúdióalbuma Shark Bites And Dog Fights címmel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.