Szeben–Budapest-gyékényhíd - Interjú K. Aliz Torella iparművésszel

– Magyarországon telepedett le, miért nem itthon folytatta művészi tevékenységét, a Romániában kapott szakmai elismerés és a jelentős közönségsiker ellenére?
– Nem mentem el végleg, és nagyon remélem, hogy Odüsszeiám egyszer majd hazatéréssel végződik. Egyébként a szakmai lehetőségek, a sokkal élénkebb művészeti világ megismerésének vágya mellett egyfajta kalandvágy is ösztökélt. Egyelőre úgy érzem, hogy Magyarországon nagyobb szükség van rám – és itt az erdélyi magyar népi kultúra egyik követe is lehetek. Lélekben azonban mindig otthon vagyok Mezőfelén, abban a kis faluban, ahol gyermekkoromat töltöttem.

– Kit, kiket tekint mestereinek, tanítóinak?
– Édesapámat, aki remek mesterember volt, ismerte a természetes nyersanyagok, a gyékény feldolgozásának technikáit, és emellett minden szokást és hagyományt meg babonát is, ami ezekhez fűződött. Édesanyámtól pedig megtanultam azt, hogy miképpen alakítsam át a művészet segítségével a tündérmeséket valósággá. Bandi Dezső iparművésszel való találkozásom is meghatározó volt, hiszen bátorított, hogy saját utamat járjam, és ne féljek a kritikától.

– Milyen érzés kiforrott művészként visszatérni Nagyszebenbe, ahol felnőtt?
– Ámbár a falu gyermeke vagyok, igen korán kerültem a városba – Nagyszebenbe, viszont hoztuk magunkkal a falu szellemét. Visszatérni abba a faluba vagy városba, ahol felnőttem – nos mindig nagy szeretettel teszem, és ilyenkor újra gyereknek érzem magam. Gyermeki lelkesedéssel várom a találkozást a barátaimmal, de velük folyamatosan tartom a kapcsolatot. Gyékényszobraim, installációim mind a falusi életet, vagy éppen a magyar népmese jellegzetes motívumait idézik fel, és annál szebbre sikerednek, minél messzebb vagyok otthonomtól.

– Ha meg kellene határoznia stílusát művészettörténeti szempontból, hová illesztené be?
– Ezen még nem gondolkoztam, de elsorolom, amit eddig másoktól hallottam: neveztek már naiv stílusúnak, népi iparművésznek, de avantgárdnak és rusztikusnak is. Dominál az alkotásaimban a posztmodern természetközeliség, az újrahasznosítás kollázsjellege és a nagyon mély jelentésű népi motívumok újrakontextualizálása. Mesélek és hallgatom/nézem mások meséit – egyszóval „mesés stílust” művelek (nevet). Sok munkám megtekinthető a blogomon is (www.pavafeszek.blogspot.com).

– Nem először szerepel az Ars Hungarica fesztiválon. Hogy látja, az idei rendezvény mennyire tér el az előbbiektől?
– A tavaly már hajlott afelé, hogy mintegy hidat képezzen Magyarország és Románia között, az idén ezt a tendenciát megerősödni látom. Örvendetes, hogy létezik olyan rendezvény, amelyet összekapcsoltak Péccsel. Érdekes figyelni a két város közti kulturális párbeszédre. Örvendek annak is, hogy a HÍD olyan feladatokat is ellát, mint a magyar fiatalok összefogása, színvonalas, magyar nyelvű ifjúsági programok rendezése.

– Milyen kollekcióval jött az idei Ars Hungaricára?
– Idén kettős meghívást kaptam: mint divattervező és mint programszervező. Divattervezőként különleges kiegészítő- és kalapkollekciót szeretnék bemutatni László Bea divattervező ruháival közösen. Megtekinthetők lesznek utcán viselhető darabok is, valamint olyan kalapok, fejdíszek, amelyek tökéletesen illeszkednek majd a szilveszter csillogásához. Programszervezőként olyan műsort szeretnék színpadra vinni, amely az idén született, az Európai Tanács Fiatalok Lendületben nevű programjának támogatásával. A rendezvény címe: Újrahasznosított Mesék Ifjúsági Csereprogram – Tündérországi Meseruha-kollekció. Ez is divatbemutató, csak én itt inkább ötletgazda vagyok, mint kivitelező. A kollekció gyermekruhái hulladéknak minősített alapanyagból készültek, és viselhetők, kényelmesek, újszerűek. A programot természetesen a budapesti székhelyű Erdélyi Magyarok Egyesülete szervezi, viszont erdélyi fő partnerünk ebben az évben Nagyszeben.

– Sokat foglalkozik gyerekekkel, akiket hagyományos népi kézművességre tanít több kollégájával, munkatársával egyetemben. Meglátása szerint mennyire fogékonyak a magyarországi fiatalok az erdélyi népművészet sajátosságaira?
– A gyerekek nem tesznek különbséget erdélyi és nem erdélyi motívumok között, inkább a meséket szokták beazonosítani. Szeretnek szabadon alkotni, ezért őket vettük célba. A környezettudatosságot és kultúra iránti szeretetet egészen fiatal korban kell elsajátítani. Programunk két korosztályt céloz meg tevékenységekkel: egyrészt a gyerekeket előadásainkkal, műhelyfoglalkozásainkkal igyekszünk szórakoztatni és nevelni, valamint kreatív fiatalokat (divattervezőket, fotó, videó szakos fiatalokat) toborzunk, biztosítjuk a nem formális tanulás és a szakmai „dobbantás” lehetőségét is. Aminek külön hálások vagyunk, hogy olyan intézmények találták fontosnak programunkat, és támogatják eseményeinket, tevékenységeinket, mint a budapesti Iparművészeti Múzeum, a Mesterségek Ünnepének szervezői, Hegyi Lucia divattervező, a Vam Design Center, az EMI (Egyesült Magyar Ifjak) Klub, és sokan mások. Ami nagyon friss hír, hogy a fehérvárcsurgói kastély tulajdonosai szívesen látnák a mesekollekciónkat a kastélyban.

Szerző: Péter Árpád