Hirdetés

Szeben–Budapest-gyékényhíd - Interjú K. Aliz Torella iparművésszel

Az 1980-ban Marosvásárhelyen született Szegedi K. Aliz Torella iparművésznő másodízben mutatja be alkotásait Nagyszebenben. A november 25-étől 28-áig tartó Ars Hungarica fesztiválon újfent bemutatkozó, a Maros megyei Mezőfelén és Nagyszebenben felnőtt alkotó ez alkalommal egyedi kollekcióval jelentkezik. A különleges gyékénykalapok és az extravagáns, de hagyományos anyagokból és technikákkal készült ruhák megálmodójával „ars poeticájáról” beszélgettünk.

2010. november 24., 09:242010. november 24., 09:24

– Magyarországon telepedett le, miért nem itthon folytatta művészi tevékenységét, a Romániában kapott szakmai elismerés és a jelentős közönségsiker ellenére?
– Nem mentem el végleg, és nagyon remélem, hogy Odüsszeiám egyszer majd hazatéréssel végződik. Egyébként a szakmai lehetőségek, a sokkal élénkebb művészeti világ megismerésének vágya mellett egyfajta kalandvágy is ösztökélt. Egyelőre úgy érzem, hogy Magyarországon nagyobb szükség van rám – és itt az erdélyi magyar népi kultúra egyik követe is lehetek. Lélekben azonban mindig otthon vagyok Mezőfelén, abban a kis faluban, ahol gyermekkoromat töltöttem.

– Kit, kiket tekint mestereinek, tanítóinak?
– Édesapámat, aki remek mesterember volt, ismerte a természetes nyersanyagok, a gyékény feldolgozásának technikáit, és emellett minden szokást és hagyományt meg babonát is, ami ezekhez fűződött. Édesanyámtól pedig megtanultam azt, hogy miképpen alakítsam át a művészet segítségével a tündérmeséket valósággá. Bandi Dezső iparművésszel való találkozásom is meghatározó volt, hiszen bátorított, hogy saját utamat járjam, és ne féljek a kritikától.

– Milyen érzés kiforrott művészként visszatérni Nagyszebenbe, ahol felnőtt?
– Ámbár a falu gyermeke vagyok, igen korán kerültem a városba – Nagyszebenbe, viszont hoztuk magunkkal a falu szellemét. Visszatérni abba a faluba vagy városba, ahol felnőttem – nos mindig nagy szeretettel teszem, és ilyenkor újra gyereknek érzem magam. Gyermeki lelkesedéssel várom a találkozást a barátaimmal, de velük folyamatosan tartom a kapcsolatot. Gyékényszobraim, installációim mind a falusi életet, vagy éppen a magyar népmese jellegzetes motívumait idézik fel, és annál szebbre sikerednek, minél messzebb vagyok otthonomtól.

– Ha meg kellene határoznia stílusát művészettörténeti szempontból, hová illesztené be?
– Ezen még nem gondolkoztam, de elsorolom, amit eddig másoktól hallottam: neveztek már naiv stílusúnak, népi iparművésznek, de avantgárdnak és rusztikusnak is. Dominál az alkotásaimban a posztmodern természetközeliség, az újrahasznosítás kollázsjellege és a nagyon mély jelentésű népi motívumok újrakontextualizálása. Mesélek és hallgatom/nézem mások meséit – egyszóval „mesés stílust” művelek (nevet). Sok munkám megtekinthető a blogomon is (www.pavafeszek.blogspot.com).

– Nem először szerepel az Ars Hungarica fesztiválon. Hogy látja, az idei rendezvény mennyire tér el az előbbiektől?
– A tavaly már hajlott afelé, hogy mintegy hidat képezzen Magyarország és Románia között, az idén ezt a tendenciát megerősödni látom. Örvendetes, hogy létezik olyan rendezvény, amelyet összekapcsoltak Péccsel. Érdekes figyelni a két város közti kulturális párbeszédre. Örvendek annak is, hogy a HÍD olyan feladatokat is ellát, mint a magyar fiatalok összefogása, színvonalas, magyar nyelvű ifjúsági programok rendezése.

– Milyen kollekcióval jött az idei Ars Hungaricára?
– Idén kettős meghívást kaptam: mint divattervező és mint programszervező. Divattervezőként különleges kiegészítő- és kalapkollekciót szeretnék bemutatni László Bea divattervező ruháival közösen. Megtekinthetők lesznek utcán viselhető darabok is, valamint olyan kalapok, fejdíszek, amelyek tökéletesen illeszkednek majd a szilveszter csillogásához. Programszervezőként olyan műsort szeretnék színpadra vinni, amely az idén született, az Európai Tanács Fiatalok Lendületben nevű programjának támogatásával. A rendezvény címe: Újrahasznosított Mesék Ifjúsági Csereprogram – Tündérországi Meseruha-kollekció. Ez is divatbemutató, csak én itt inkább ötletgazda vagyok, mint kivitelező. A kollekció gyermekruhái hulladéknak minősített alapanyagból készültek, és viselhetők, kényelmesek, újszerűek. A programot természetesen a budapesti székhelyű Erdélyi Magyarok Egyesülete szervezi, viszont erdélyi fő partnerünk ebben az évben Nagyszeben.

– Sokat foglalkozik gyerekekkel, akiket hagyományos népi kézművességre tanít több kollégájával, munkatársával egyetemben. Meglátása szerint mennyire fogékonyak a magyarországi fiatalok az erdélyi népművészet sajátosságaira?
– A gyerekek nem tesznek különbséget erdélyi és nem erdélyi motívumok között, inkább a meséket szokták beazonosítani. Szeretnek szabadon alkotni, ezért őket vettük célba. A környezettudatosságot és kultúra iránti szeretetet egészen fiatal korban kell elsajátítani. Programunk két korosztályt céloz meg tevékenységekkel: egyrészt a gyerekeket előadásainkkal, műhelyfoglalkozásainkkal igyekszünk szórakoztatni és nevelni, valamint kreatív fiatalokat (divattervezőket, fotó, videó szakos fiatalokat) toborzunk, biztosítjuk a nem formális tanulás és a szakmai „dobbantás” lehetőségét is. Aminek külön hálások vagyunk, hogy olyan intézmények találták fontosnak programunkat, és támogatják eseményeinket, tevékenységeinket, mint a budapesti Iparművészeti Múzeum, a Mesterségek Ünnepének szervezői, Hegyi Lucia divattervező, a Vam Design Center, az EMI (Egyesült Magyar Ifjak) Klub, és sokan mások. Ami nagyon friss hír, hogy a fehérvárcsurgói kastély tulajdonosai szívesen látnák a mesekollekciónkat a kastélyban.

Szerző: Péter Árpád

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés