
Fotó: vaol-hu
Ringasd el magad, Álomarcú lány, Neked írom a dalt, Nem adom fel, Boogie a zongorán, vagy A dal a miénk – csak néhány azokból a minden generáció számára ismert és szeretett dalokból, amelyek felcsendülnek a Szent László Egyesület és a nagyváradi városháza közösen szervezte, Zenevonat szuperprodukció LGT-sztárokkal elnevezésű koncerten a karácsonyi vásár keretében pénteken 19 órától – közölte a Szent László Egyesület.
2016. december 06., 12:382016. december 06., 12:38
Zatykó Gyula programszervező kiemelte, nem LGT-koncertre kell számítani, hiszen az együttes, már nem létezik, de a Locomotiv GT dalai fognak felcsendülni, és két LGT-sztár, Karácsony János gitáros és Solti János dobos is ott lesz a Szent László téren felállított nagyszínpadon. Népes produkcióra számíthatunk, hiszen vendégelőadókkal érkeznek, eljön Heincz Gábor Biga, Veres Mónika Nika, valamint az Abrakazabra zenekar is.
„Nagy utazás lesz az LGT munkásságában” – fogalmazta meg Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője. Mint elmondta, 120 perces koncertre készülhetünk, amelyen több mint kéttucat LGT dal is felcsendül. „A több mint húszéves LGT-korszak a ma 40–50-es generációt érintette meg igazán, de akik eljönnek, jól fogják érezni magukat, kóstolót kapnak azokból az énekekből, amelyek annyi örömet hoztak számunkra az évek folyamán” – fogalmazott a programszervező.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!