
Fotó: Netflix
Mintegy 200 ezer előfizetővel lett kevesebb felhasználója a Netflix streamingszolgáltatónak az idei első negyedévben, és arra számítanak, hogy további kétmilliót veszítenek a második negyedévben.
2022. április 20., 11:072022. április 20., 11:07
Januári jelentésük szerint 221,84 millió előfizetőjük volt tavaly év végén. A kedden frissen közzétett számok alapján a január elejétől március végéig terjedő időszakban – amikor a Bridgerton második évada és Az Adam-projekt című sorozat is elindult – 221,64 millióra esett vissza az előfizetők száma.
Ha leszámítják azt a kiesést, amit az Ukrajna elleni invázió miatt leállított oroszországi szolgáltatás jelentett, akkor mintegy 500 ezerrel lett volna több előfizetőjük az első negyedévben – idézte a jelentést a Variety.com filmes szaklap.
Korábban a cég 2,5 millió pluszelőfizetővel számolt az első negyedévre, a Wall Street elemzői világszerte további 2,8 millió új előfizetőt vártak szemben a tavalyi első negyedév 3,98 milliós számával.
A cég a fokozódó konkurenciát és a jelszómegosztást is említi a jelentésében, az utóbbi visszaszorítása szerepel a Netflix tervei között. A hírre a Netflix részvényeinek értéke a zárás utáni kereskedésben több mint 22 százalékot zuhant.
A padlizsán, amit Erdélyben román hatásra „vinete” vagy „vineta” szóval illetnek, évezredes utat járt be Indiától a Kárpát-medencéig – ma a balkáni krémek, a görög moussaka és a török sültek nélkülözhetetlen alapanyaga.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
szóljon hozzá!