
Mesél az erdő elnevezéssel indítanak rendezvénysorozatot a Madarasi-Hargitán október 30-án. A hegység növény- és állatvilágát mutatják be gyerekeknek, akiknek szórakozási-sportolási lehetőséget is biztosítanak: falon és vasalt mászóösvényeken (via ferrata) mászhatnak.
2016. október 18., 13:562016. október 18., 13:56
A rendezvényt megelőző napon, október 29-én a hegyre vezető utat szaladva is megtehetik a mozogni vágyók a Feel Good Sportegyesület csapatával. Akik aznap érkeznek, Kusmó-bulira számíthatnak. A túrázás hívei a Szökő-vízeséshez és a Rákosi-csúcsra mászhatnak az Erdélyi Kárpát-Egyesület tagjaival.
Emellett hegyvidéki pályázati lehetőségekről tartanak előadást a vállalkozó szelleműeknek. A több helyszínen történő eseményen természetvédelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket fognak vetíteni, a nosztalgiázni vágyók pedig történeteket mesélhetnek arról, milyen volt, amikor gyalog és traktorral mászták meg a Hargitát. A múltat idézve Régi szép idők címmel fotókiállítást is szerveznek, amelyre október 23-ig várják a múlt századi, Madarasi-Hargitán készült fényképeket. A fotókat a magyari.tekla@madarasihargita.ro e-mail címre várják.
Ugyanakkor a helyi vendéglátósok és civil szervezetek felvállalt rendezvényén a természet nyújtotta és helyben készült finomságokat kóstolhatnak az odalátogatók, fát ültethetnek, valamint sílécbemutatón vehetnek részt. Borkóstolót is tartanak az első ízben létrehozott rendezvénysorozaton, amelynek a fénypontja Földes László Hobo Halj meg és nagy leszel! című zenés előadóestje lesz. A monodrámát a Súgó Panzióban láthatja a közönség.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!