
Fotó: wikipedia
2010. március 11., 16:052010. március 11., 16:05
Marcel Avram koncertszervező, aki a D&D East Entertainment-tel közösen rendezik a június 25. és 27 között zajló fesztivált, csütörtökön elmondta: a három napos rendezvény minden napján öt-hat zenekar lép a színpadra a bukaresti Romexpo kiállítási csarnokban. „Talán ez a legnagyobb fesztivál, amely valaha Romániában megrendezésre kerül” – mondta Avram, aki a rendezvény költségeiről csak annyit mondott: „nagyon sok pénzről van szó”.
Az első nap a Volbeat után a heavy metal veteránja, az amerikai Manowar lép a színpadra. További zenekarok is fellépnek június 25-én, de a szervezők egyelőre meglepetésnek szánják a nevüket.
Június 26-án a Metallica adja harmadik romániai koncertjét, ugyanezen a napon lép színpadra a Megadeth, a Slayer, az Anthrax és a Black Sabbath egykori tagjaiból álló Heaven and Hell.
A Sonisphere 2010 utolsó napján a német Rammstein a főzenekar, de fellép az Alice in Chains, a Mastodon és a Stone Sour is.
A jegyek csütörtöktól kaphatók az Eventim hálózaton keresztül, az eventim.ro honlapon, vagy a Germanos, a Vodafone üzletekben, illetve a Cărtureşti és Humanitas könyvesboltokban. A napijegyen kívül a fesztivál mindhárom napjára belépést biztosító bérlet is vásárolható.
Az idén másodszor megrendezésre kerülő Sonisphere egy európai országokban zajló fesztivál-turné, amelyen világhírű rockegyüttesek lépnek fel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.