
Belső vizsgálatot indított az Ilfov megyei sürgősségi kórház vezetősége, hogy ellenőrizze, helyesen jártak-e el az intézmény orvosai, amikor a hétfőn hajnalban, 55 éves korában szívinfarktus következtében elhunyt Ioan Gyuri Pascu zenész, színész, humorista halála előtt két órával kihívta a mentőszolgálatot.
2016. szeptember 28., 18:532016. szeptember 28., 18:53
2016. szeptember 28., 19:102016. szeptember 28., 19:10
Amint Cătălin Tolontan, a Gazeta Sporturilor újságírója kiderítette, a zenész hétfőn hajnalban már 3 órakor értesítette a mentőket, az orvos pánikrohamot állapított meg és nyugtatót adott be Pascunak, majd elment. Két órával később ismét hívták a mentőt, ekkor már a SMURD orvosai próbálták újraéleszteni a zenészt egy órán keresztül, de hiába.
A sürgősségi kórház menedzsere a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, a zenész a mentővel érkező orvosnak azt mondta, gyakoriak a pánikrohamai, és ízületi fájdalmai miatt nem tud aludni. Ioan Gyuri Pascu, a bukaresti művészvilág jeles tagja 1961. augusztus 31-én született a Szeben megyei Szentágotán. Édesapja román, anyja magyar volt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!