
Ötezer bérletet értékesítenek pénteken 18 órától az Untold fesztivál szervezői. Az elektronikus zenei rendezvényt harmadszor rendezik meg 2017-ben Kolozsváron augusztus 3. és 6. között – áll a szervezők közleményében.
2016. november 25., 19:452016. november 25., 19:45
2016. november 25., 20:152016. november 25., 20:15
A www.untold.com honlapon regisztrált személyek jogosultak a fesztiválra szóló bérletek megvásárlására, amelyek áfa nélkül 333 lejbe kerülnek. Napijegyeket 200 lejért vásárolhatnak az érdeklődők, szintén áfát nem tartalmazó áron, ugyanakkor VIP-jegyek is kaphatók már. Az újévben 550 lejbe fog kerülni egy bérlet, és 250 lejbe egy napijegy. Az említett weboldalon regisztráltak fejenként legtöbb 4 bérletet vásárolhatnak. Pénteken 18 órától a jegyek és bérletek értékesítése mellett szálláslehetőségeket is felajánlanak a szervezők a honlap Cazări menüpontja alatt.
Az Untold fesztivál két év alatt Európa egyik legnépszerűbb zenei rendezvényévé fejlődött. A 150-nél több művészt Kolozsvárra váró idei, második kiadásra több mint 300 ezer résztvevő látogatott el. A résztvevők 90 százaléka romániai volt, ezen belül a Kolozs megyeiek 25 százalékot tettek ki, a maradék 10 százalék pedig külföldről érkezett, főként britek, amerikaiak, hollandok és németek. A 2016-os fesztivál 35 millió eurót hozott a kolozsvári önkormányzatnak. A hollandiai Groningenben tartott, az európai fesztiválsikereket elismerő European Festival Awards a legjobb nagyfesztivál címet ítelte az Untoldnak 2015-ben.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!