
Magyar származású trónörököst ünnepelt a nemzetközi arisztokrácia: az Albán Köztársaság koronahercege hétvégi esküvőjén húsz európai királyi család és több mint száz arisztokrata vett részt – írja az Index.hu.
2016. október 09., 19:102016. október 09., 19:10
2016. október 09., 19:502016. október 09., 19:50
Az 1945 után trónfosztott királyi család tagjai jogilag nem élveznek különleges státust, a ceremóniát azomban illő pompával tartották. A koronaherceg Albánia magyar királynéjának unokája. A nagymamával, Apponyi Geraldine grófnővel eredetileg főleg politikai megfontolásból kereste a kapcsolatot Zogu király az 1930-as években, a találkozásból első látásra szerelem lett a romantikus visszaemlékezések szerint. Apponyi grófnő ezzel fél évezred után az első, európai trónra ülő magyar királyné lett.
Amikor 1939-ben Olaszország megszállta Albániát, a királyi párnak sietősen kellett távoznia. A magyar királyné karján kétnapos újszülöttjével menekült el az országból, majd 63 év után tért vissza Albániába 2002-ben. A most házasodó unoka, Leka koronaherceg vele és szüleivel költözött Albániába. A negyedvérig (illetve amerikai dédapját figyelembe véve valójában maximum nyolcadvérig) magyar származású trónörökös magyarul nem tud, ellenben zuluul például igen, köszönhetően Dél-Afrikában töltött gyerekkorának.
A monarchista szimpatizánsai által csak II. Lekaként emlegetett „trónörökös\" a visszakapott tiranai királyi kastélyban él, bokszerein és arisztokrata sportjain kívül jótékonysági akciókkal és politikával foglalkozik; királyi leszármazottként az albán köztársasági elnök politikai tanácsadója is. Elia Zaharia színész- és énekesnővel régóta jegyesek. A szombati esküvőre helyi celebritások és méltóságok mellett egész Európából érkeztek az egykori és mostani arisztokrácia körébe tartozók. A spanyol királyné és más „aktív\" pozícióval rendelkezők mellett porosz hercegek, az útlevél-ellenőrzéseknél diszkréten a Bourbon nevet bemondók, szerb-horvát-szlovén arisztokraták, és más történelmi figurák adtak egymásnak találkozót. A „mi színeinket” Habsburg György és felesége képviselte.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!