
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Fegyverrel fenyegettek, és származása miatt sértegettek egy gyorsétkezdében dolgozó izraeli állampolgárt Bukarestben – közölte szerdán a fővárosi rendőr-főkapitányság.
2024. augusztus 07., 17:102024. augusztus 07., 17:10
2024. augusztus 07., 17:142024. augusztus 07., 17:14
Az eset még június 19-én történt, ám nem tudni, miért csak most hozta nyilvánosságra a rendőrség. Az első kerületi kapitányság a vendéglő biztonsági kamerájának felvétele alapján június 20-án azonosította és őrizetbe vette a 48 éves gyanúsítottat, akitől két airsoft fegyvert is lefoglaltak – közölte az MTI.
A rendőrség annak nyomán szállt ki a helyszínre, hogy a bejelentés szerint a támadó fegyverrel fenyegeti, szidalmazza és „rasszista megjegyzéseket” tesz az izraeli alkalmazottra.
A fenyegetés és lőfegyverrel való visszaélés mellett fasiszta, rasszista vagy idegengyűlölő eszmék terjesztésének gyanújával is vizsgálat indult az elkövető ellen – tudatta a bukaresti rendőrség. Az utóbbi bűncselekményt hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja a román büntetőjog.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A téli hónapok gasztronómiája nehezen képzelhető el savanyú káposzta nélkül: aki nem maga teszi el, az megvásárolja a piacon vagy a nagyáruházakban. A sokoldalúan felhasználható, méltán népszerű vitaminbombát a világ számos pontján ismerik.
Egy kutyafalka négy autót rongált meg Aradon, belemartak a gépkocsik karosszériájába, darabokat téptek le azokból. Feltehetően az autókban rejtőző macskák miatt viselkedtek agresszíven az ebek, amelyek közt kóbor kutyák is voltak.
Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Földes László Hobo december 19-én, pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színházban ad koncertet. Hobo a magyar blues élő legendájának számít.
szóljon hozzá!