
Öt hétig tartó jótékonysági expedícióra indul egy főként erdélyi motorosokból álló hattagú csapat. A vállalkozó kedvű fiatalok pénteken indulnak Chilét, Perut, Bolíviát és Argentínát érintő útjukra, és Erdélyt is népszerűsíteni kívánják.
2017. január 13., 12:372017. január 13., 12:37
Dél-Amerikai karitatív expedícióra indul pénteken egy hattagú, erdélyi magyarokból álló motoroscsapat, akik két éve a Bamako-ralin is részt vettek. Ezúttal megváltoztatták csapatnevüket, az akkori Transilvania 4 Africa Team tagjai a Transilvania 4 South America nevű társaság tagjaiként vágnak neki a kalandnak. A csapat valóban reprezentatívnak mondható Erdélyre nézve: Deák Albert kolozsvári, Hiriczkó Sándor és Hossu János zilahi, Lázár Árpád székelyudvarhelyi, Oláh László szatmárnémeti, Bikfalvi Zoltán pedig a magyarországi Fótról csatlakozott hozzájuk.
Deák Albert, a csapat vezetője a Krónikának elmondta, az öthetes expedíció során a jótékonykodás mellett céljuk Erdély népszerűsítése is. Ennek kivitelezési módját nem árulják el, de látványos meglepetésekre készülhetünk, amelyeket majd fényképekkel is dokumentálnak. „Ezt regionális brandingnek hívják, a világ olyan vidékeire visszük el Erdély hírét, ahol talán még sosem hallottak róla” – részletezte Deák Albert. A motorosok szponzorok támogatása nélkül, saját erőforrásaikat felhasználva indulnak a 9500 kilométer hosszú útnak, amely során január 13. és február 18. között négy országot, Chilét, Perut, Bolíviát és Argentínát járják be. A karitatív akció során eldugott, az Andok hegyvidékén fekvő településekre visznek tanszereket, ebben egy helyi idegenvezető lesz a segítségükre, aki egyébként a leginkább rászoruló iskolák kiválasztásában is segített az erdélyi csapatnak.
A helyi iskoláknak szánt segítség írószerekből, füzetekből és motoron szállítható tanszerekből áll, olyan településeket keresnek fel, ahová még autós közlekedésre alkalmas országút sem vezet – magyarázta kérdésünkre Deák Albert. Az erdélyi csapat két éve a Budapest–Bamako-ralin vett részt, jelentős mennyiségű adományt vittek Afrikába, a Sapientia EMTE összesen 48 számítógépet és egyéb irodai felszereléseket küldött a ralisokkal a szegény országokba. Ennek köszönhetően a Transilvania 4 Africa – egy belga orvoscsapattal megosztva – elnyerte a karitatív tevékenységért járó Teréz anya díjat. Mostani útjuk a Transilvania 4 South America Facebook-oldalán követhető figyelemmel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!