Hirdetés

Kell egy kis áramszünet…

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Szombaton, március 27-én, 20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára – a Föld Órájára. A nemzetközi kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a globális éghajlatváltozás veszélyeire, és energiatakarékosságra buzdítani az embereket. Az akcióhoz Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson is csatlakoznak.

Krónika

2010. március 26., 09:132010. március 26., 09:13

Villany helyett gyertyafény

Kolozsváron fiatal önkéntesek szerveznek programokat szombat estére. A helyi polgármesteri hivatalnál elérték, hogy többek között a Főtér és a Bocskai (Avram Iancu) tér is sötétbe boruljon az akció idejére. A világméretű kezdeményezéshez csatlakozó kolozsvári civil mozgalmak, a Zöld Erdély Egyesület, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, valamint előbbi Biológia–Ökológia Szakosztálya felkérte a helyieket, kapcsoljanak ki minden elektronikus eszközt, és sétáljanak a Főtéren, ahol a résztvevők gyertyafényből megformálják a Föld Órájának „60”-as jelképét.

A kolozsvári rendezvényhez több kávézó is csatlakozik, a Bulgakov, Krajczár, Klausen, Insomnia és Atmosphera is gyertyafényes estére várja az érdeklődőket. A Maros Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség vezetője, Dănuţ Ştefănescu lapunknak elmondta: ők egyetértenek az akcióval, de nem szerveznek villanyoltást. „Este nem dolgozunk, tehát képmutatásnak tartjuk, hogy bemenjünk a székhelyre és felgyújtsuk, majd eloltsuk a villanyokat.”

Lapzártánkig a marosvásárhelyi önkormányzat még nem döntött arról, hogy eloltják-e szombat este a köztéri villanyokat. A dicsőszentmártoni polgármesteri hivatal részt vesz a nemzetközi akcióban, kikapcsolják a köztéri világítást, és eloltják a hivatal épületének a lámpáit. Péter Ferenc, Szováta város polgármestere érdeklődésünkre azt válaszolta, nem zárkózik el attól, hogy a fürdőváros is bekapcsolódjék az akcióba. A marosvásárhelyi Dimitrie Cantemir Egyetem tudományos diákkörének a tagjai bejelentették, hogy Vásárhelyen szórólapok útján népszerűsítik a nemzetközi akciót.

Globális fenntarthatósági mozgalom

A Föld Órája (Earth Hour) akció 2007-ben indult útjára Sydneyben, amikor 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy órára.

Egy évvel később az esemény már globális fenntarthatósági mozgalommá vált, több mint 100 millió ember és 35 ország részvételével. 2008-ban elsötétült a Golden Gate híd San Franciscóban, a római Colosseum, illetve a Vár és a Lánchíd is Budapesten. 2009-ben ez a szám egymilliárdra ugrott.

Így vált a kezdeményezés három év alatt minden idők legátfogóbb környezetvédelmi kampányává. Románia 2009-ben csatlakozott a Természetvédelmi Világalap (WWF – World Wide Fund for Nature) nemzetközi akciójához.

Cserkészek gitárral

Nagyváradon az elmúlt évekhez hasonlóan több zöld szervezet közösen ünnepli meg a Föld Óráját. A Regionális Ökológiai Felügyelő Központ, az Ecotop Alapítvány, a Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és a Román Ökologista Párt megyei fiókja néhány ifjú cserkésszel együtt gyülekezik szombaton a színházépület előtti téren, ahol gyertyákkal a kézben, énekelve, gitározva várják az egyórás sötétség beálltát.

A színház fényei biztosan kialszanak majd – tudtuk meg Lucian Silaghi főigazgatótól, az általa vezetett intézmény ugyanis minden évben részt vesz a villanyoltási akcióban. Rajtuk kívül egyelőre semmilyen intézmény nem jelzett vissza a zöldeknek, akik számos helyre elküldték felhívásukat. A váradi városháza sajtóosztálya azt tudatta lapunkkal, hogy idén sem vesznek részt az akcióban. Sorin Pop, a szatmárnémeti önkormányzat közvilágítási részlegének vezetője lapunk kérdésére elmondta, idén első alkalommal vesznek részt a Föld Órája programban, néhány műemlék épület díszkivilágítását, valamint a központi sétálóutca fényeit kapcsolják le szombat este.

Ezenkívül lekapcsolják a főtéri római katolikus székesegyház, a központi görög katolikus templom, a zárdatemplom és az egyik külvárosi római katolikus templom fényeit. „Inkább szimbolikus üzenete van ennek az akciónak, mint gazdasági haszna, ugyanis öszszesen megközelítőleg 20 kilowattnyi villamos energiát takarítunk meg” – tette hozzá Pop.

A Székelyföld is bekapcsolódik a mozgalomba

A csíkszeredai polgármesteri hivatal közleménye szerint szombaton 20.30 és 21.30 között szünetel a városi közvilágítás. „Kapcsold ki és kapcsolódj ki!” szlogennel szól a fiatalokhoz az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Europe Direct Információs Iroda a Föld Órája alkalmából, szombaton este a Kossuth utcai Tea Pubban fél kilenc és fél tíz között gyertyafény mellett lehet majd teázni, sörözni. Az Udvarhelyi Kávézó udvarára is várják a mozgalomhoz csatlakozókat, hogy doboljanak együtt a résztvevők a Föld Óráján, majd hatalmas tábortűz és egy jazzkoncert biztosítja az est hangulatát.

A székelyudvarhelyi polgámesteri hivatal nem tett közzé városszintű felhívást a Föld Órája kapcsán, Csendőr Zsuzsanna, a hivatal környezetvédelmi felelőse elmondta, úgy tudnának részt venni a nemzetközi eseményen, ha a közvilágítást lekapcsolnák egy órára, de közbiztonsági okokból nem teszik. Sepsiszentgyörgyön fáklyás bulival ünneplik a Föld Óráját. Az „Ecou” ifjúsági szervezet a központi parkban szervezi meg az egyórás fáklyás ünnepséget, és élő zenével szórakoztatják a jelenlevőket. Tavaly Sepsiszentgyörgy az első tíz romániai város között volt, amelyek hivatalosan részt vettek a Föld Órája mozgalomban, és egy órára a közvilágítást is kikapcsolták.

Antal Árpád polgármester elmondta, idén is felkarolják a kezdeményezést, szombaton este fél kilenc és fél tíz között kikapcsolják a közvilágítást. A polgármester felkérte a lakosságot és az intézményeket, csatlakozzanak az akcióhoz. Idén Gyergyószentmiklós is részese lesz a kezdeményezésnek, Mezei János polgármester felhívásban fordult a lakossághoz. Kéri, hogy szombaton 20.30 és 21.30 között a villanyok eloltásával fejezzék ki elkötelezettségüket a klímavédelem és a környezettudatosság iránt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés