Gyapjút fest növényi kivonatokkal

A gyergyószentmiklósi Páll Etelka gyapjúfestő kézműveshez nem lehet olyankor érkezni, hogy a kályháján méretes fazékban, furcsa színű folyadékban éppen ne „főne” egy adag gyapjúfonal vagy tisztított, feldolgozás előtt álló gyapjú. Spárgákon különféle fonalak száradnak, tasakokban pedig a szárított növények látványa is teljesen természetes. Páll Etelka autodidakta módon sajátította el a gyapjúfestés tudományát, és 2002 óta színez gyapjút. Sajátos színvilágot képviselő szőnyegei, terítői és egyéb használati tárgyai messze földön híresek, és szinte mindenik kézműves vásáron, kiállításon szerepelnek. 

Csak természetes anyagokból

„A növényi kivonatokkal való gyapjúfestést keresgéléssel kezdtem. Egy napon ugyanis elegem lett a sok »mű dologból«: a szépen csomagolt mű ételekből, a mű italokból, és a »mű színű« fonalakból is” – meséli Páll Etelka. Miközben mézzel édesített, kellemes ízű „burjánteájával” kínál, azt is kifejti, hogy elhatározta, csak természetes anyagból készült, természetes festékkel színezett kézimunkákkal díszíti lakását. „Régen, amikor nem létezett ennyi szintetikus festék, akkor is színezték a különféle szövéshez használatos anyagokat, és szép színes holmikkal vették körül magukat az emberek” – meséli Páll Etelka, aki idős emberektől hallotta, hogy a háború utáni szegénységben a gyászruhákat növényi kivonatokból készített színezőanyaggal „sötétítették meg”. A hat évvel ezelőtti kísérletezései során hosszas utat járt be: idős asszonyoktól érdeklődött a növényi festékanyagok készítéséről, magyarországi múzeumokban és könyvtárakban búvárkodott.

Barna fakéregből, sárga körömvirágból

„Eleinte azt hittem, hogy bemegyek a helyi múzeumba, és ott majd régi könyveket, újságcikkeket találok a gyapjúfestésről, kész leírásokkal, csak épp alkalmazni kell a recepteket” – nevet, miközben a kályhán lévő dióhéjfőzetbe merít egy darab nyers gyapjút, amit nemezeléshez színez barna árnyalatúra. Páll Etelka nehezen jutott hozzá leírásokhoz, ezek pedig sokszor hibásnak bizonyultak, és nem éppen azt az eredményt érte el, amit várt volna. Ezért könyveli el jelentős sikerként azt a néhány dekányi színes gyapjúfonalat, amit közel egyévnyi kísérletezés után sikerült éppen olyan árnyalatúra festenie, amilyennek akarta, ráadásul a festés színtartóra sikeredett. Páll Etelka  a mai napig lejegyzi, hogy egyes színárnyalatokat milyen növényi főzetből, milyen színrögzítő használatával és hogyan sikerült elérnie. Például a hagymahéjból a legváltozatosabb színárnyalatok nyerhetők: annak függvényében, hogy főzött vagy áztatott levet használ, illetve hogy mennyi ideig tartja a színezékben a festésre szánt alapanyagot, és milyen rögzítőt használ, sárga, vörös, barna, sőt zöld színárnyalat is nyerhető belőle. A szép barnát és annak árnyalatait fakéregkivonatokból és dióhéjból nyeri, a sárgát pedig körömvirágból és büdöskéből.

Erdő-mező színei

A színezéshez minden alapanyagból jelentős mennyiség szükséges, ezt pedig egy személy  nehezen tudná begyűjteni, így Páll Etelka újra „divatba hozta” a kalákát. A gyapjú előkészítésétől kezdve a különféle növények gyűjtögetéséig számos rokon, barát, ismerős, illetve szomszéd segít neki. Olyan „kalákásai” is vannak, akik egész éven át gyűjtögetik a hagymahéjat, és a Szent Erzsébet Öregotthon lakói közül is többen keresgélik nyaranta az erdőn-mezőn termő színező növényeket a gyapjúfestőnek. A színezett gyapjúfonalból aztán terítő vagy szőnyeg készül, ennek fortélyait pedig idős asszonyoktól tanulja Páll Etelka. „Jelentős tudással rendelkeznek” – ismeri el, majd hozzáfűzi: olyan táborokról álmodozik, ahol a fiatalok az idős aszszonyoktól sajátítanák el a természethez, az élővilághoz, a munkához való „egészséges” hozzáállást. Mert – mint hangsúlyozta – a természetben minden megterem, amire az embernek szüksége van, és ezt ideje újra felfedezni.